Kiállhatok az igazamért?

2025.06.17. – Kulcsszavak: igazság, ragaszkodás, hit, elmélyülő  –  

„Csináltatott vala pedig magának Sédékiás a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, mígnem megemészted őket.” (2Krón 18,10)

Akár egy örkényi jelenet is lehetne ez az epizód Akháb izraeli király uralkodásából. A kerettörténet viszonylag egyszerű: Ahogyan egy „példamutató” uralkodóhoz illik, a király a hadjárat indítása előtt kikéri az Úr útmutatását. Négyszáz próféta egyemberként mondja, hogy Isten szerint győzelmük lesz a harcban, egyedül a mindig rosszat jövendölő Mikeás jelenti ki, hogy bizony itten komoly bajok lesznek, ha hadba vonul Júda és Izrael.

De hát mi az ő szava a tömeghez és Sédékiás kézzel fogható „bizonyítékaihoz” képest? Sőt, ha megnézzük az előzményeket, már eleve hátrányból indul: Akháb előítéletes vele szemben, mert „sosem jövendöl néki jót”, a követ is próbálja puhítani, hogy „kolléga, most az egyszer mondd má’ azt, amit a többiek”, majd a prófétálás után Sédékiás pofon vágja, végül Akháb börtönbe küldi.

Mindezek után gondolom nem nehéz kitalálni, hogyan dönt a király: természetesen enged a tömegnek, elindítja a támadást. Az pedig biztosan nem lesz már senkinek sem meglepetés, hogy Akháb az álöltözete ellenére is meghal a harcban. Sédékiás vasszarva tehát nem vált be.

De most hagyjuk is meg őket tovább hamisságukban, és nézzük meg közelebbről Mikeást. Prófétánkat jó kemény fából faragták, hogy minden ellenszélben kitart a maga igazánál. Mégis van egy pont, amikor ő is úgy tesz, mintha beállna a négyszáz másik mellé és pont ez tűnik fel Akhábnak is: Mi az, hogy ez a kellemetlen alak hirtelen nem kellemetlenkedik? És (tetettet?) felháborodással számonkéri, hogy miért nem az igazat mondja. Mikeás erre előadja az Úr valódi üzenetét, pedig, megtehette volna, hogy ráerősít a hamis üzenetre – ha nem lett volna Isten embere. De az volt. Így inkább vállalta a börtönt, mint a hazugságot.

Mindannyian lehettünk már Mikeás helyzetében úgyis, hogy a börtön talán nem fenyegetett, de barátainkkal, kollégáinkkal, családunkkal, netán hittestvéreinkkel szemben kellett ragaszkodnunk az igazunkhoz. Ilyenkor pedig elbizonytalanodhatunk: Megéri a kapcsolat feláldozását a meglátásunkhoz való ragaszkodás? De fordítsuk meg: Megéri az az Istenkapcsolat feláldozását, ha elhagyom az igazságot? Erre gondolván ugyan nem feltétlenül lesz könnyebb dolgom az emberekkel szemben, de lesz egy igazodási pontom, ami megkönnyíti a reakciómat. És hiszek abban is, hogy Isten nem ad annál nehezebb feladatot, mint amit az aktuális erőforrásomból és Vele ne tudnék megoldani – például átformálhatja a többiek véleményét vagy nekem ad olyan szavakat, amelyektől az én igazam lesz mindenki igaza. E kettőre támaszkodva és bölcsességet kérve talán kevésbé megszeppenten nézünk a következő személyes „Mikeási helyzetünk” elé.

_  _  _

Neked milyen hitbéli vagy tárgyalási stratégiáid vannak az igazad megvédésére?

Mikor voltál hasonló helyzetben, mint Mikeás? Hogyan cselekedtél? Változtatnál rajta?

Ha igen, mit? Ha nem, mit nem? Vond be Jézust is a gondolkodásba!