Nincsen más szabadító

2023.04.19. – bizalom, megváltás, elveszettség, elmélyülő  –  

„Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy Istentől jöttél. Jézus így válaszolt: Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,29-33)

A tanítványok Jézus kijelentéseire tett reakcióval sokszor lelkesen tudok azonosulni. Végre egy nagyszerű felismerés, egy megérkezés érzés, nagyszerű hitbeli felismerés. Mi lehet nagyszerűbb annál, minthogy Jézus nyíltan, érthetően szól? Milyen csodálatos felismerés lehetett, ahogy a tanítványok a szavak mögött meglátják az Isten egyszülött Fiát, a Megváltót? Hát ez az, ezért járunk templomba, ezért olvassuk a Bibliát, hogy ilyen felismerésre jussunk!

Az ige alapján mégsem egy történet, egy tanítás végét olvassuk, hanem annak kezdetét. Az idilli felismerésnek Jézus egyszerű és rövid kérdése vet véget: Most hisztek? Mi kell még Jézusnak, hitünk igazolására? Nem Jézusnak van szüksége bármilyen bizonyosságra a hitünkről! Mert nem eszmék, csodálatos felismerések mentenek meg. Hiába jutnak Jézus személyének csodálatos felismerésére a tanítványok, ha a nehéz órákban ez nem tart meg.

Jézusnak azért kellett Krisztussá válnia, mert nincs semmi más, ami megmenthetne. Nincs más kapaszkodó, kerülőút, rövidítés. A tanítványok Jézus kereszthalálát követően átélik Jézus szavait: elhagytuk, elszéledtünk, visszatértünk saját otthonunkba. Innen nézve olyan megrázóak Péter szavai, amelyek Jézus kereszthalálát követően hangoznak el: menjünk halat fogni, menjünk vissza halászni, lezárult egy korszak, véget ért egy reményteli időszak.

Elveszettségünk valóság! Jézus ezt látja, de a tanítványok még nem. Jézus személyének a felismerése jó irány, de nem elég ahhoz, hogy életünk a halálból az életre jusson. Sokszor még megtérésünket követően is keressük a kapaszkodókat. Az idézett ige alapján el kell jönni az órának, amikor elveszettségünk számunkra is valósággá válik. Amikor az elhagyatottság érzésében nincs eszme, vagy filozófia, amely meg tud menteni. Amikor át kell élnünk, hogy legyőzöttek vagyunk.

Jézus azonban nem ezt az állapotot tekinti véglegesnek. Erre nekünk van szükségünk ahhoz, hogy valóban elengedjünk mindent, amiben annyira szeretnénk bízni, amitől annyira várjuk a megoldást. El kell engednünk mindent, el kell csendesednie körülöttünk mindennek, hogy meghallhassuk az elveszettség némaságában a hívó szót: megváltottalak, enyém vagy, nem vagy egyedül. Ő nekünk a békességet hozta, a legyőzött világ feletti diadal tényét. Valódi megváltásunk van, akik abban a békességben élhetünk, hogy helyünk van a mennyben. Mert csak egy valakinek kellett azt mondania, hogy én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem.

_  _  _

Most miben van reménységed, miben bízol a jövődet illetően? Nem tartod túlzásnak csak Jézusba vetni bizalmadat?

Voltál-e már olyan helyzetben, amikor a maga valóságában élhetted meg elveszettségedet, reménytelen állapotodat?