Vízkereszt – első rész

2024.01.10. – önazonosság, lelki sebek, elhívás, elmélyülő  –  

„Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki.” (2Móz 2,1-10)

Kik vagyunk valójában? Kik lehetünk? Kinek teremtett az Isten? Tesszük fel nagyon sokan, sokféleképpen a kérdést időnként. Cselekvésünket az határozza meg, amik vagyunk. De hol gyökerezik lényünk, valódi önmagunk? Múltunk, gyerekkorunk, neveltetésünk határoz meg, vagy valami más?

Annyi a kérdés egy-egy reakciónkkal, viselkedésünkkel kapcsolatban, amire nem tudjuk a választ. A gyógyulás évébe léptünk, ahogy hangzott az év első istentiszteletén. Mert ha tetszik, ha nem, akkor is szembejön velünk a múltunk, a minták, amit gyerekként kaptunk, a sebek, amelyek még ma is fájnak. Gyógyulni szeretnénk, jobbak lenni. Ezért teszünk számos fogadalmat január elején, mert szeretnénk valamitől megszabadulni, valamit elkezdeni, egy jobb, szebb, tartalmasabb élet reményében. Sikerek helyett sokszor mégis a csalódást és a kudarcot kell megélnünk, mert valami fogva tart, a múlt nem enged. Vesztesnek, börtönbe zártnak érezzük magunkat és már így is viselkedünk. Ez az állapot határoz meg.

A történet szerint Mózes a Lévi házából származó apától és anyától született. Papi nemzetségből származott, lelki vezetőnek született. Mégis a fáraó unokájaként nőtt fel, Mózesként, akit a vízből húztak ki. Életének első évtizedeit az a tény határozta meg, hogy az egyiptomi királyi családba tartozóként nőtt fel. A hatalom birtokosaként, aki élet és halál ura lehet, aki ítéletet mondhat és hajthat végre. Akit vér szerinti családjától elszakítottak, akinek azok felett kell hatalmat gyakorolnia, akik közül származott. Származása vagy neveltetése szerint éljen? Származása, vagy neveltetése győz?

Nem tudott mást tenni, mert a fáraó unokájaként nőtt fel. Ez volt az identitása, ebben gyökerezett az élete. Isten azonban mást gondolt felőle. Akarta, hogy Mózes eredeti identitását, papi, lelki vezetői hivatását találhassa meg. Ehhez messze földre kellett menni, megtanulni pásztornak lenni, a természet erejével szembenézni, kiszolgáltatottá válni. Eltávolodni, messze földön élni. Isten azt akarta, hogy felvett, nem valódi identitásával nézzen szembe, álljon oda a fáraó elé, mondjon nemet arra, aki nem ő.

Ez bizony nehéz és fájdalmas út, ahol először nemeket kell mondanunk, hogy aztán igeneket mondhassunk. A szabadulás felé vezető út a pusztában, az égő csipkebokortól a Vörös tenger partjáig tart. A felismeréstől a cselekvésig, a szakítástól az újrakötésig, a tagadástól az elköteleződésig. A múlt béklyóitól a szabadságig vezet az út, hogy ne a régi sémák, hanem a Mindenható szava vezethessen. Lehetséges elszakítani a láncokat? Nekünk nem, de Szava szabadító. Ráállni nehéz és küzdelmes, de szabadításunk iránt Teremtőnk elkötelezett!

Mózes átkelt a Vörös tengeren. Szétnyílt a víz és ő átkelt rajta. Mózes a fáraó unokája a part másik oldalán maradt, míg Mózes a Lévi nemzetségből származó gyermek száraz lábbal lépett a túlsó partra. Teremtője őt a vízből húzta ki, a többi odaveszett. Ebben a keresztségben végleg más lett. A szabadulás és a változás lehetséges, nem csak egy januári fogadalom erejéig.

_  _  _

Gondolkoztál-e már arról, hogy gyermekkorodból milyen sémákat, vagy éppen sebeket hordozol, amelyek még ma is meghatároznak téged?

Hiszed-e, hogy Isten szabad, alkotó embernek teremtett és élhetsz ennek megfelelően?

Mersz-e hinni a „csipkebokornak”, hogy küldetésed van, lehetsz gyermeke, az Atya gyermeke?