Ti adjatok

2022.03.30. – csoda, áldás, szolgálat, elhívás, elmélyülő  –  

„Jézus azonban ezt mondta nekik: … ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16)

Vannak a Bibliában olyan történetek, amelyeket nagyon jól ismerünk, életünk során gyakran olvassuk, hallunk róla igehirdetést. Ilyen az ötezer ember megvendégelésének története is, amelyből a fenti igerészt kiragadtam.

Kiragadtam, mert megragadott. Nem tudom hányszor olvashattam már az életemben ezt a szakaszt, és annyi minden vonta már a figyelmem magára, a kenyérszaporítás, a sok-sok ember, az összegyűjtött maradék mennyisége, Jézus gondoskodása, de fenti félmondaton csak átfutott a szemem. Igazából nem is értjük Jézus mondatát, hiszen Jézus adott enni a sokaságnak, nem a tanítványok. Ez a mondat biztos csak úgy benne van, biztosan Jézus is csak úgy mondta, de nem gondolta komolyan, hiszen ő is tisztában lehetett mondata lehetetlenségével.

Sajnos gyakran olvasom a Bibliát úgy, pláne a jól ismert történeteket, hogy csak „átfutom”. Keresem az aznapra kijelölt igeszakaszban azt, amire vágyom, a választ a feltett, vagy fel sem tett kérdéseimre, kéréseimre, az ígéretet. Pedig tudhatnám már, hogy a Bibliában minden mondatnak helye, és üzenete van. És Isten nem mindig az én kérdésemre válaszol, illetve Őt nem kötik az én kérdéseim, Ő azt mondja, amit nekem hallani, meghallani kell/kellene.

Éppen ezért lepődtem meg, amikor ez a mondat elkezdett bennem visszhangozni.

„Ti adjatok nekik enni!”

Jól ismert a történet, Jézust követi a sokaság, tanítja őket, már esteledik, és a tanítványok úgy érzik ideje, hogy hazamenjenek az emberek. Talán arra gondoltak, jó lenne, ha Jézus már elküldené őket, mert még nekik is vacsora után kellene nézni. Megvolt a tanítás, menjen mindenki a maga dolga után. Jelzik a problémát Jézusnak, mire jön a válasz: „Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni!”

Mi adjunk? Hiszen nekünk sincs semmink. Még mi se tudjuk mi lesz vacsorára? Ennyi embernek? Komolyan?

Azt látják, ami a szemük előtt van, az öt kenyeret és a két halat, Jézus meg azt, mit tud ezzel kezdeni.

Sokszor indít Isten engem is egy feladatra, egy szolgálatra, és én is értetlenül állok, mint a tanítványok. Én? Biztos vagy benne Uram? Még a saját dolgaimban sem tudok megállni. Mit tudnék én adni?

Ott vannak körülöttem, akiket rám bízott. És sajnos éhesek is, és Jézus nekem is mondja, te adj nekik enni, én meg alkudozom!

Azt látom, amim van, Jézus azt, amim lesz, amit adhatok Vele együtt, ha igent mondok neki.

Mit adjak nekik? Azt, amit a tanítványok. Mert mit is adtak ők tovább? Azt, amit Jézus kezéből vettek. Mert a csoda Jézus kezei között született meg. Ott sokasodott meg az öt kenyér és a két hal. De tovább a tanítványok adták. Így lettek továbbadói a csodának, az áldásnak.

Jézus minket is tanítványaivá tett, és ha ez tény, akkor az is tény, hogy ő adja az áldásait. Kérdés: mit teszek vele? Továbbadom, vagy megtartom? A mannát nem lehetett eltenni másnapra, mert megromlott. Az áldást nem tarthatom meg magamnak, tovább kell adnom.

Mert mi történik, ha nem adom tovább? Ha az áldás-folyamban egy gátat képezek? Haszontalanná leszek. Az áldás engem kikerülve jut el azokhoz, ahova Isten el akarja juttatni, így nem fog építeni engem se, és nem is rajtam keresztül fog másokat építeni.

A csoda ma is történik, Jézus ma is nyújtja az éhezőknek szánt eledelt.

A mi kezeinknek is be kell járni azt az ívet, amit a tanítványok keze megtett. Elvenni Jézustól amit ad, és továbbadni a felénk nyújtott kezekbe.

_  _  _

Mi történik az áldásokkal, amelyeket kapsz?
Tudatában vagy-e, hogy Jézussal gazdag vagy, olyannyira, hogy Vele el tudod látni a rád bízottakat?
Mi a TE válaszod a „Te adj nekik enni!” felszólításra?
Készen állsz-e áldástovábbítóvá válni?