Reménység és bizalom

2026.04.01. – remény, bizalom, Isten dicsősége, elmélyülő  –  

„Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Rm 5,2-5)

Reménység és bizalom, de úgy is fogalmazhatnánk reménység vagy bizalom. Bízom az Istenben, hogy jót cselekszik velem. Remélem a jót, ha őt követem. Két egyszerű mondat, amit könnyű kimondani, ha a körülményeink, helyzetünk nem ellentétes azzal, amiben leginkább lenni szeretnénk. De mi van akkor, ha a remélt helyzetünk nem egyezik azzal, ami körülvesz, amiben éppen vagyunk? Szeretném, remélem a változást, de az nem jön, kérem, de a helyzet csak rosszabbra fordul. A bizalom egyszer csak megrendül… Inkább bebújok a csigaházamba, körülveszem magam falakkal, hogy a kívülről érkező jótanácsok ne sebezzenek újra és újra, hogy legalább ne fájjon, ha a helyzet már úgysem változik.

Se remény, se bizalom? Hova vezet ez az állapot? Bizony igazi, nehéz helyzetek ezek, ahol a sablonos válaszok, megértő együttérzés jellemzően nem segít. Mert nem könnyű a reménységet megragadni, bízni Isten szavában, a reménytelen helyzet ellenére. A kérdésben Pál apostol sem ad könnyű megoldást, mert az igazi reményt nem lehet szavakban megragadni, a reményt át kell élni, a remény tapasztalat útján válhat a mienkké.

A reménység hitünk elrejtett kincse, az Istennel való kapcsolatunk igazi megélése. A remény csak itt, a földi életünkben átélhető, csak erre a világra érvényes. Mégis összeköt Isten dicsőségével, szeretetével. Pál utal az útra, amely a reménység felé visz, de a saját reménységünket csak saját tapasztalat útján szerezhetjük meg.

Az út a megpróbáltatásokkal indul, azzal a helyzettel, amiben éppen vagyunk. Arra hív minket Pál, hogy álljunk meg a nehéz helyzetben, legyünk állhatatosak abban, hogy Istenben maradjunk. Az állhatatosság eredménye a kipróbáltság lesz. Az állhatatosságból a kipróbáltságba vezető úton Isten nem hagy minket egyedül: adja a hitet, hogy megragadjuk Isten kijelentéseit, adja kegyelmét, hogy nem elveszejteni akar, hanem megtartani, amiről már döntött Jézus Krisztusban. Adja a szeretetét, amivel kifejezi, hogy meghalni is kész volt értünk. És adja Szentlelkét, hogy ne kelljen egyedül megállnunk a reménytelen helyzetekben.

A legtöbb esetben mi nem tudunk reménytelen helyzeteket áthidalni, túljutni rajta. Éppen azért vált reménytelenné, mert nem tudjuk megoldani. Szükségünk van Valakire, aki átvisz a megpróbáltatás és az állhatatosság akadályain, aki eljuttat minket a kipróbáltság kikötőjébe, ahol elmondhatjuk, hogy sikerült. Mássá válunk a megérkezéskor, mint induláskor voltunk.

Végső soron Isten dicsőségét megragadni a meg nem szégyenítő reménységgel tudjuk. A remény adja meg, hogy végül megragadhassuk Isten dicsőségét, amit majd nem kell remélnünk többé, hanem maga lesz a bizonyosság, a beteljesült remény.

_  _  _

Mitől tudsz reményvesztetté válni?

Hogyan tudod reménységedet megtalálni, mi segít benne?

Hogyan segít a múltad abban, hogy megtaláld a reményt a jövőben is?