Ránk bízva

2022.11.02. – fogyatékkal élő, ránk bízott, cselekedet, szeretet, elmélyülő  –  

„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.” (Jn 9,1-7)

Emberi elgondolás szerint sok fogyatékkal élő ember élete nem az a fajta sikertörténet, mint az evangéliumban leírt vakon született ember élete. Úgynevezett egészséges emberi gondolkodásunk inkább mondja azt, hogy a fogyatékkal, különösen az értelmi fogyatékkal élő embertársaink élete értelmetlen szenvedés, ami örök kérdésünk marad az Isten felé: miért van erre szükség?

Az evangéliumi történetben azt kérdezik a tanítványok Jézustól, hogy ki vétkezett? Az az ember vagy a szülei? Kinek volt akkora a bűne, hogy Isten ilyen büntetéssel sújtotta ezt a családot? Mi lehet az a vétek, amitől távol kell magunkat tartani, ha nem akarjuk azt, hogy Isten ilyen kegyetlenül, a gyermekünk szenvedése által büntessen meg bennünket?

Ha ezen kérdés mentén megyünk tovább, akkor joggal kérdezhetjük, hogy ki volt ennyire bűnös a fogyatékkal élők családjában, hogy – a mi úgynevezett egészséges emberi elgondolásunk szerint – betegen, akár testi és értelmi fogyatékossággal kell élje az életét?

Súlyos, vádló kérdések ezek, és az evangéliumi történetben láthatjuk, hogy Jézus teljességgel eltolja magától ezt a feltételezést! Aki ilyet kérdez, az nem ismeri az Istent. Mert Isten nem ilyen. Isten nem büntet egy – emberi elgondolás szerint – beteg gyermek születésével. A beteg gyermek születésére azt mondja Jézus, hogy benne, általa Isten dicsősége lesz láthatóvá a földön. „Azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”

Minden fogyatékkal élő ember által Isten dicsősége válhat láthatóvá a földön, Isten cselekedetei lesznek nyilvánvalóvá rajtuk, általuk.

Sokszor sajnáljuk őket, sokszor értetlenül állunk életük felett, pedig felkiáltójelek ők ebben a világban és Isten szólít meg bennünket általuk.

Azt mondja Jézus: „Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem!” Nekünk, vagyis akik hallgatjuk Krisztus szavait, az Isten cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldte Jézus Krisztust ebbe a világba.

Mi az Isten cselekedete? Erre a kérdésre a válasz Isten lényegéből fakad. Az Isten szeretet, írja le János apostol a Lélek által. Az a Szeretet, aki Krisztusban eljött hozzánk, megváltott minket és élhetünk, létezhetünk, szerethetünk általa. És ha az Isten szeretet, akkor az Ő cselekedete mindig a szeretet cselekedete. Ha mi hallgatjuk Őt, ha mi a követői vagyunk, ha mi az Ő tanítványai vagyunk, akkor nekünk is a szeretetet kell szólnunk, tennünk, élnünk.

A születése óta vak ember állapotával Isten a környezetét szólította meg! Mit tesztek ezzel az emberrel? És láttuk, hogy mit tettek. A szülők félelmükben, hogy mit szólnak az emberek, áttolták a felelősséget a gyerekükre. A közösség kitagadta, Krisztus viszont befogadta, szerette, küldetésbe vonta őt.

A testi és értelmi fogyatékkal születő emberekkel Isten a környezetüket szólítja meg! Mit tesztek ezzel az emberrel?

Meritek őt szeretni, hozzá érzelmileg kötődni? Mertek-e ebben a szeretetben sebződni? Gondoskodtok-e róla? Ragaszkodtok-e hozzá? Emberszámba veszitek-e őt? Szembe mertek-e nézni azzal a kegyetlen ténnyel, hogy ez a gyermek emberi elgondolás szerint sosem lesz önálló, sosem lesz egészséges, sosem lesz „normálisnak” nevezett gyermek DE ezzel együtt, Isten erejével önzetlen szeretetet kaptok tőle, megerősödtök, tanultok általa? Cselekszitek-e annak a cselekedeteit, aki Krisztust elküldte ebbe a világba? Mertek-e szeretni, szeretetben szolgálni?

Merjük-e az életünket bizalommal az Isten kezébe helyezni? Merjük-e ebben a bizalomban, az Isten szeretetében, szeretetével a ránkbízottakat szeretni? Merünk-e annyira szeretni, hogy vállaljuk a szeretet fájdalmát is? Merünk-e önzetlenek lenni egymás felé?

Vagy csak védekezünk, behúzódunk a saját kis csigaházunkba és falakat építünk magunk köré? Kire hallgatunk? Isten szeretetre hívó szavára, vagy a hitetlenség, reménytelenség félelmeit hordozzuk magunkban, amelyik azt mondja nincs jövő, nem éri meg, ne szülj gyereket ebbe a világba, ne kötődj senkihez, ne tervezz jót és szépet, ne köteleződj el?

Meghalljuk-e Isten kérdéseit? Meglátjuk-e ebben a világban azokat az embereket, akiket Isten, mint felkiáltójeleket helyezett el, akik által szeretetre hív bennünket, áldozathozatalra hív bennünket, áldásokra hív bennünket? Meglátjuk-e az elesetteket, az árvákat, a nekünk kiszolgáltatottakat és szeretjük-e őket, irgalmat gyakorlunk-e velük szemben, segítjük-e őket annyira, hogy emberhez méltó életet éljenek ebben a világban?

Amikor Istent vádoljuk – hogy engedhette meg? / miért nem tesz valamit, ha Ő mindent megtehet? – akkor a saját cselekedeteinkről akarjuk a felelősséget áttolni az Istenre.

Mert Isten kérdez bennünket! Te meg én, mit teszünk azokért az embertársainkért, akik ránk vannak bízva? Te meg én, hogyan engedhetjük meg, hogy a ténylegesen kiszolgáltatott emberek, a gyerekek, a fogyatékkal élők, a gyengék, az elesettek, az árvák, az erőtlenek emberhez méltatlan életet éljenek? Ember tudok-e maradni mindig, minden körülményben? Krisztusi ember tudok-e maradni az embertelen körülmények között?

Hiszem, hogy Jézus Krisztusnak önmagáról a tanítványok felé elhangzott szavai ma, itt nekünk is szólnak. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldte Krisztust. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg Krisztus, Lelke által a világban van, addig Ő a világ világossága. Hozzá kellene igazodnunk, Őt kellene követnünk, Ő kellene, hogy a forrásunk legyen a ránk bízott feladatokban. Ehhez adjon erőt nekünk a mindenható Isten.

_  _  _

Van-e olyan fogyatékkal élő, elesett ember a környezetedben, aki kapcsán tehetsz bármit is? Ne csak a nyilvánvaló fogyatékokra gondolj!

Van-e olyan fogyatékkal élő, elesett ember a környezetedben, aki bár rád van bízva, de tehernek érzed? Vidd ezt a terhedet is Isten elé őszintén! Vegyél erőt a Forrásból!