Nem értem

2026.01.28. – miért, nem értem, reménység, elmélyülő  –  

„Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.” (Jn 5,2-8)

Jézus csodálatos gyógyítási történeteiből leginkább a végét szeretjük, az eredményt, a csodálatos gyógyítást. Ez így is van rendjén, mert szeretjük a megoldásokat, egy nehéz helyzet pozitív lezárását, a rossz, jóra fordulását. Ez vall egészséges gondolkodásra. Más a helyzet azonban, amikor még a folyamatban vagyunk, amikor a rossz, a reménytelen helyzet vesz körül, amikor nem látjuk a kiutat.

Az ilyen nehéz helyzetekben gyakran tesszük fel a kérdést: miért. Miért kell egy embernek betegségektől szenvednie harmincnyolc éven keresztül? Miért nincs senki, aki segítene a helyzetén? Miért maradt egyedül? Miért csak egy ember gyógyulhat meg, ha fodrozódik a víz? Jogos, érthető kérdések, amelyek sorban állnak azért, hogy értelmünket, érzelmeinket elfoglalják, leigázzák.

Már nem is jut el a tudatunkig a kérdés: Akarsz-e meggyógyulni? Akarod-e, hogy a helyzeted változzon? Uram nincs emberem, pénzem, energiám, hitem. Meg sem érdemlem. Halljuk ebben a helyzetben a párbeszéd abszurditását? A kérdés, hogy mit akarsz, nem pedig az, hogy mire vagy képes, vagy éppen mi kellene szerinted, hogy helyzeted változzon. Bizony el tudunk veszi az életben, a nehézségeink között: akár évekre, évtizedekre is.

Jó olvasni azonban azt is, hogy Valaki látja ezt a helyzetet, meglát nyomorúságomban. Kérdésével átvágja a lehetetlen áthatolhatatlan falát. Csak Jézus tud új távlatokat nyitni, rövidlátásunkon változtatni. Ha ember nincs is, hogy meglássa nyomorúságomat, „jogomat”, hogy a várólistán bizony én következnék, aki a tóba léphet, Jézus akkor is észrevesz engem. Meglát engem, meglátja szükségemet. Neki van hatalma arra, hogy szükségemen segíteni is tudjon, teljesebb, csodálatosabb módon, mint ahogyan azt el tudnám képzelni. Nem embert ad, ahogy mi elképzeljük, hogy segítsen elsőnek lennem. Meggyógyít szavával. Cselekvővé tesz.

Van válasz a nyomorúságomra, a reménytelenségemre, még akkor is, ha ezt én el sem tudom képzelni, igaz, nem tudjuk, hogy a változást hozó válasz mikor jön. Gyakran azonban nincs válasz a miértekre. Maradnak megválaszolatlan kérdéseink. Bizonyosságunk, reménységünk Isten emberszeretetén nyugszik, vagy a megválaszolt miérteken? Tudjuk-e úgy formálni gondolatainkat, hogy a miértek helyett az Istenbe vetett bizalom maradjon meg?

Aznap pedig szombat volt. Miért?

_  _  _

Amikor annyira elhatalmasodik rajtunk helyzetünk negativitása, hogy már fel sem ismerjük a felkínált szabadítást, mik lehetnek olyan módszerek, technikák, amik kibillenthetnek a letargiából? Vannak-e ilyen technikák? Lehetséges-e előre betárazni ezeket akkorra, amikor majd szükségünk lesz rá!

Vagy a letargia állapotában már azt sem vennénk észre, hogy ezeket kell használni? Mik lehetnek olyan technikák, amikkel megelőzhetjük a letargiát? Vannak-e ilyen technikák?