…mindenek után…

2022.10.05. – tövis, szenvedés, hordozás, erőtlenség, Isten ereje, elmélyülő  –  

„…háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,8-10)

Vajon hogyan reagált az Úr Jézus, amikor egyértelművé vált számára, hogy mi is a küldetése ebben a világban? Vagy hogyan reagált Pál apostol, amikor megértette, hogy a tövist, amely a testébe adatott, nem veszi el tőle az Isten? Mit jelent ez a mondat, hogy „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”? Megint egy paradoxon, amit nehéz érteni és még nehezebb elfogadni. Krisztus Urunk szenvedéseiről olvasva olyan egyértelmű, hogy nem lehetett az másként, de vajon Ő nem vágyott-e másfajta életre? Könyörgése, „Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.” (Mt 26,39) vajon nem annak kifejezése-e, hogy az ő vágya nem a szenvedés volt?

Pál apostolt olvasva minden olyan egyszerűnek tűnik, de valószínűleg, amíg eljutott a felismerésre, az elfogadásra, addig nagyon sok álmatlan éjszakája, könyörgő imádsága volt.

És éppen ez az, ez az Istenhez fordulás az, amiből az erő származik. Az az erő, amivel Krisztus hordozni tudta a keresztet a mi megváltásunkért. Az az erő, amivel Pál apostol fáradhatatlanul küzdött, dolgozott az evangélium ügyéért.

Gyengeségünkben, tehetetlenségünkben, kiszolgáltatottságunkban ott kuporgunk az Isten előtt, könyörgünk neki, hogy múljon el tőlünk ez a pohár, hogy szabadítson meg a szenvedéstől, sírunk előtte és talán mindent megígérünk. És ez a küzdelem, ez az Isten előtti állapot, amikor csak annyit tudok mondani, hogy az erőm elfogyott, már nem bírom tovább, gyenge vagyok, ez teszi lehetővé azt, hogy Isten cselekedjen. Ez az az állapot, amikor felismerem saját kicsinységemet, erőtlenségemet, elveszett állapotomat és azért imádkozom, hogy Isten cselekedjen, ez az amikor teret engedek az Istennek.

És ezért van az, hogy Isten nem veszi el a töviseinket. Van, hogy azért nem veszi el, hogy „el ne bizakodjam”; nehogy gőgös legyek; nehogy elfeledkezzem mennyei Atyámról. Nehogy az áldásokat, az Isten-ismeretemet, a cselekedeteim jóságát magamnak tulajdonítsam. A gyengeségem, a tövisem újra és újra odavisz az Isten elé. Újra és újra megláttatja velem kicsinységemet és az Ő nagyságát.

Amikor tiltakozásomnak vége szakad és beletörődök a helyzetembe, meglátom, hogy szenvedéseimet csak Krisztussal tudom hordozni, akkor tudok elkezdeni imádkozni azért, hogy továbbra is erőt kapjak Istentől elhordozni, megélni a tövisem adta fájdalmakat és erőtlenségemben mutatkozzék meg Isten ereje, az Ő dicsősége. Akkor tudok elkezdeni imádkozni azért, hogy legyen értelme a szenvedésemnek, növekedjék az Isten országa, én pedig tudjak egyre jobban hasonlítani Krisztusra, aki mindenkor azért imádkozott, hogy legyen meg az Atya akarata.

Tövisemet hordozva már nem az lesz a fontos, hogy ki mit szól; vagy az, hogy hogyan tudom a legjobban csinálni a szolgálataimat, a feladataimat. Tövisemet hordozva egyetlen dolog lesz fontos számomra, hogy mindig, az életem minden pillanatában Isten előtt legyek, az Ő arcát lássam, rá figyeljek. És amikor szüntelen Istennel vagyok, amikor az Ő akarata válik fontossá számomra, akkor láss csodát:

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem
(Reményik Sándor: Kegyelem)

_  _  _

Van-e az életednek olyan szenvedése, amit a saját erődből nehéz hordoznod?

Tapasztaltál-e már olyat, hogy ezzel a szenvedéssel Isten elé mentél és könnyebbült a teher?

Felismerted-e, hogy Isten elé vinni a szenvedést, az az elhordozás útja?

Ha visszatekintesz az életedre, látod-e, hogy Isten milyen áldásokat fakasztott ebből a szenvedésedből? Próbáld meglátni ezeket, s ha megvannak, adj értük hálát!