2024.07.03. – keresztség, tanítványság, Isten szeretete, elmélyülő –
„Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18-20)
Az Anyaszentegyház a hivatalos szolgáit, papjait, lelkészeit hatalmazta fel arra, hogy a keresztség sákramentumát kiszolgáltassák, azért, hogy a sákramentumokhoz fűződő tanítás tiszta, Krisztusi tanítás legyen és maradjon. És ez így van jól, megakadályozva azt, hogy mindenféle, hatalomra törő ember az Egyház szakadásához vezető tévtanításokat hirdessen.
Ugyanakkor itt azt olvassuk, hogy Jézus a tanítványainak mondja, hogy tegyenek tanítvánnyá népeket, megkeresztelve és tanítva őket, hogy megtartsák az Isten parancsolatait.
Beszéltünk már arról, hogy tanítvánnyá tenni másokat nem csak dogmatikai tanítással lehet, hanem sokkal inkább hiteles, Istennel együtt élő életünk példájával.
Jézus azonban keresztelésről is beszél. Legtöbbször arra szoktunk gondolni, hogy vízzel meghintjük a keresztelendő fejét, elhangzik egy tanítás a keresztség kapcsán és örvendünk a megkeresztelt emberrel. Ugyanakkor az is eszembe jutott most ezen igeszakasz kapcsán, hogy mit is fejez ki a keresztség maga?
Félreértik a keresztségről szóló tanítást azok, akik emberi ígéretekhez, fogadalmakhoz kötik a kiszolgáltatását. A keresztség nem a mi emberi fogadkozásunkról szól! A keresztség szimbolikája annak, hogy az Isten előbb szeretett. A keresztség szimbolikája annak, amit az Úr Jeremiás prófétának is mondott: „Így szólt hozzám az Úr igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek.” (Jer 1,4-5). A keresztség azt szimbolizálja, azt fejezi ki, hogy Isten mindenek előtt szeretett engem, téged, eljegyzett magának és megváltott Krisztusban. Mindenek előtt volt az Isten szeretete irántunk.
Ebből következően tehát a keresztséggel azt hirdetjük, hogy Isten előbb szeretett bennünket. Amikor tehát ezt hirdetjük, erről beszélünk, erről teszünk bizonyságot, akkor víz nélkül keresztelünk. Mi, a tanítványok, akik lehet, hogy nem vagyunk lelkészek, papok, de vagyunk az Isten imádói, Krisztus követői, Isten hatalmasságának, szeretetének hirdetői.
A keresztség nem üdvösség szerző cselekedet. Nem az, mert nem a mi hitünkről, nem a mi elköteleződésünkről szól, hanem az Úristen irántunk való végtelen szeretetéről. Ez a szeretet már most mindenkié, csak nem mindenki hiszi el, nem mindenki fogadja el ezt az ajándékot.
Ha azt mondom, hogy ma, holnap, minden nap dolgunk Krisztust követő emberként, lelkészként vagy nem lelkészként a keresztség kiszolgáltatása, akkor talán megbotránkoztatok némelyeket. Ezt viszont nem szeretném. Viszont, ha azt mondom, hogy ma, holnap, minden nap dolgunk Krisztust követő emberként, lelkészként vagy nem lelkészként az Isten mindenek előtt való szeretetének hirdetése, akkor ezzel azt hiszem minden Krisztusban hívő ember egyet tud érteni. Azonban ez a két dolog ugyanazt jelenti!
És miután hirdetjük, elmondjuk, bizonyságot teszünk arról, hogy Isten előbb szeretett, vagyis megkereszteljük az embereket, azután jön a tanítás, a tiszta tanítás arról, hogy kicsoda Isten, mit tanít róla a Szentírás, mit hisz róla az Anyaszentegyház.
Menjetek erre a napra is áldással és békességgel, tudva azt, hogy küldetésetek van ebben a világban! Küldetésetek az, hogy hirdessétek szóval, tettel, hogy az Isten szeretet!
_ _ _
Te szerető Istennek látod-e az Úristent? Miben nyilvánul meg, az Ő szeretete az életedben?
Ha nem tapasztalod ezt a szeretetet, mi lehet az oka ennek? Beszélgess erről az Úrral!
Milyen reakciót vált ki belőled az a tudat, hogy Isten szeret téged?
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala