Leborulva kételkedők

2024.06.19. – kétségek, elbizonytalanodás, hit, bizalom, elmélyülő  –  

„A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet,…” (Mt 28,16-19a)

Jézus rendelte a tanítványokat Galileába és ők hűségesen el is mentek oda. A mögöttük lévő évek tanulságai, tapasztalatai hűséggel töltötték el őket, bár azt olvassuk, hogy némelyek kételkedtek a szívükben. A feltámadás és az azt követő időszak története ez, amely időszakban nagyon sok minden történt.

A tanítványok mögött ott van a Nagypéntek döbbenete, a Nagyszombat csöndje. Éveken keresztül egyre jobban merték hinni, hogy a názáreti Jézus az Isten Krisztusa. Egyre jobban engedték bele magukat ebbe a bizalomba, és már maguk is terveket szőttek: „Ő fogja megváltani Izraelt”. Aztán ott álltak a kereszt alatt döbbenten, összetört minden reményük és minden körülmény arra mutatott, hogy vége van mindennek. Jézus meghalt, nincs tovább. Nagyszombat csöndje, melyben mintha semmi sem történne, Jézus hiánya idegörlő, kétségbeejtő, üresség. Tényleg Isten Fia Ő? Ez a csönd, ez a mélység a pokol mélysége. És aztán jön a menny valósága, a feltámadás csodája, hihetetlensége.

A történések megdolgoztatták az emberi szívet, lelket. Fájdalom, kudarc, veszteség, csalódottság, félelem, ámulat, öröm, felszabadultság azok az érzések, amelyek eszembe jutnak, ha beleképzelem magam a tanítványok élethelyzetébe. Érzelmi hullámvasút, melyben nem lehet tudni, hogy mi fog következni.

És Jézus megint itt van, beszél, hatalma van, rendelkezik – a tanítványok pedig csak igyekeznek kapaszkodni azon a bizonyos hullámvasúton. Mégiscsak az Isten Fia, a Megváltó beszél velük, bár megdöbbentő számomra, hogy a Jézust emberi valóságában, illetve feltámadott valóságában látó tanítványok is kételkednek. Látnak és kételkednek! Bizonytalanok a történések kimenetelében, a bizonytalanság pedig sokszor félelmet szül. És Jézus, legnagyobb megdöbbenésemre, nem ezzel a kételkedéssel foglalkozik, hanem mindent meghaladó bizalmáról tesz bizonyságot. Menjetek el – mondja – és tegyetek tanítványokká minden népet! Ti, a leborulva kételkedők.

Olyan, mintha a mi életünkről szólna ez a bibliai történet. A Jézussal töltött idő, a vele való kapcsolatunk már elég erős sokszor ahhoz, hogy oda menjünk, ahová Jézus mondja. Elmegyünk ahová hív, ahová küld. Az eszünkben és a szívünkben is sok-sok tanítás meggyökerezett már, amit Istenből megértettünk, amit belőle tapasztaltunk. Tapasztalatunk nekünk is, hogy a negatív érzelmek után, mindig bebizonyosodott, hogy Isten szeretete uralkodik az életünk fölött. Mi is sokszor kapaszkodunk azon a bizonyos érzelmi hullámvasúton, kapkodjuk a fejünket életünk eseményei mentén, sokszor nem értjük mindazt, ami történik és ott van bennünk a kétség, hogy vajon tényleg Jézus Krisztus e az, aki rendezi az eseményeket.

Felszabadító számomra az a gondolat, hogy Jézus nem bánja, ha kételkedek, ha elbizonytalanodom, ha kérdéseim vannak. Felszabadító, ugyanakkor megdöbbentő, hogy szabad nekem kételkednem, ahogyan a tanítványok tették, de Ő akkor is bízik bennem, ahogyan bízott bennük is.

Valahogy nem is tudok csodálkozni azon, hogy kétség fogta el őket, mint ahogy magamon sem tudok csodálkozni, amikor kétségeskedek. Viszont azon tudok csodálkozni, ámulatba ejt, szíven üt, hogy Krisztus minden alkalmatlanságom, kétségem, félelmem ellenére nap, mint nap bízik bennem. Ez a bizalom az, ami miatt leborulok, ami erőt ad és tovább lendít a kétségek közül az útra, ahogy bizonyságot téve Isten hatalmáról és szeretetéről tanítvánnyá tesz, tehet általam másokat is.

Isten ma is bízik bennem és benned is! A mélységekben is megmutatkozik Isten szeretete, csak legyen szemem meglátni az életemben ott sétáló Istent.

_  _  _

 

Ha ma van benned kétség, akkor mi az, amiben kételkedsz? Melyek azok a kérdések, amelyek foglalkoztatnak, elbizonytalanítanak? Vidd bátran Isten elé ezeket!

Vedd szemügyre az elmúlt időszak történéseit az életedben! Hol látod az Isten gondoskodó szeretetét, ha visszatekintesz?

Milyen érzésekkel tölt el, ha arra gondolsz, hogy Isten bízik benned?

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu