Könnyekre fakadt

2023.03.15. – csoda, fájdalom, együttérzés, szeretet, elmélyülő  –  

Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, megrendült lelkében és háborgott, és megkérdezte: „Hova helyeztétek őt?” Azt felelték: „Uram, jöjj és lásd meg!” Jézus könnyekre fakadt. A zsidók ezt mondták: „Íme, mennyire szerette!” (Jn 11,33-36)

Jézus nem sokkal Jeruzsálembe való bevonulása előtt egyik legnagyobb csodájára készül. Az éppen csak meghalt Jairus lánya, illetve az eltemetni szándékozott naini ifjú után barátját, Lázárt fogja feltámasztani. A helyzet a korábbiakhoz képest teljesen más, hiszen a halott – ahogy annak testvére, Márta megjegyzi – már négy napja elhunyt, szaga van… Krisztus a csodatétel előtt viszont alkalmasnak látja az időt arra, hogy megmutassa igaz emberi voltát. Az egyik legrövidebb ige a Bibliában: „Jézus könnyekre fakadt”.

Három olyan helyzetről tudunk, amikor Krisztus sírt. Az elsőt – az imént említett – Lázár feltámasztásakor olvashatjuk. A második alkalom nem sokkal később történt, amikor Jeruzsálem felé közeledve ránézett a városra és annak későbbi pusztulása miatt hullajtott könnyeket Lukács evangélista tudósítása alapján. Harmadjára a zsidókhoz írott levélben olvashatjuk ezt, a keresztre feszítése előtt. Jézus elérzékenyülésének más-más okai vannak, maradjunk most az első alkalomnál.

Jézus tudja, hogy csodát fog tenni, tudja azt is, hogy Lázár feltámasztása után sokan hisznek majd benne és lesznek, akik elmennek a farizeusokhoz árulkodni, a nagytanács majd összeül, és elhatározza megölését. Sőt, úgy döntenek, hogy a feltámasztott Lázárral is végezni fognak, hiszen sokan miatta hittek Jézusban. De Ő mindezek ismeretében, látva a körülötte lévők fájdalmát, szomorúságát, érezve a szenvedést és megpillantva szeretett barátja, Lázár sírját, könnyekre fakad. Átéli azt a fájdalmat, amit a halál okoz az emberben, noha tudja, hogy vissza fogja hozni őt az életbe. Ahol a fájdalom, szomorúság, szenvedés felüti a fejét, ott van a Vigasztaló, hogy együtt érezzen, együtt sírjon velünk, kifejezze szeretetét.

Krisztus reakciója arra buzdít bennünket, hogy ezt a szeretetet, törődést ma rajtunk keresztül mutassa meg a Mindenható. Pál apostol rómaiakhoz írt levelében így fogalmaz: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal” (Rm 12,15). Az a szeretetkapcsolat, amire Isten elhívott minket, nem nélkülözheti az együttérzést. Észrevesszük-e ha bánat, elkeseredettség van körülöttünk? Mit kezdünk vele? Kapcsolódunk-e a szomorkodóhoz, hogy együtt tudjunk sírni azzal, akinek erre szüksége van?

_  _  _

Emlékezz vissza, mikor történt utoljára, hogy egy nehéz helyzetben valaki melléd állt? Milyen érzés volt a megtapasztalt empátia?

Gondold végig, ki van most a környezetedben, aki arra vár, hogy mellé állj, meghallgasd, „sírj” vele? Mi akadályoz abban, hogy ezt megtedd?

Isten empatikus szeretete áradjon rajtunk keresztül, lássuk meg a szükségben lévőt és fejezzük ki együttérzésünket, fájdalmunkat, ahogy azt Krisztus is tette!