Isten nevei 1. – A Hely

2022.07.20. – útközben, Istenben, Istennel, A Hely, Isten neve, elmélyülő  –  

„Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen.” (1Móz 28,11)

Jákób éppen menekül a bátyja elől, de még nem érkezett meg Háránba, ahol később élete egy részét tölti. Megküzdött az atyai áldásért, jóllehet nem elegáns módon, és meg is kapta azt, körülményei viszont mit sem mutatnak ebből. Elszakítva a szülői otthontól, még úton oda, ahol igazán megkezdheti az új életét, Jákób elérkezik egy helyre. Már nem otthon, még nem itthon. Nem is konkretizálja a Biblia, hogy hol van ez a hely (később megtudjuk, hogy Bételnek, Isten házának nevezi el Jákób). Szándékosan van pusztán így megnevezve, és ennek az egy szónak fontos jelentősége van. A héber szó, ami itt szerepel, a „makom”. A héber nyelvet használó hívők olykor ma is úgy hívják Istent, hogy „Ha-Makom”, vagyis „A Hely”. A Talmudban szereplő tanítók úgy hivatkoznak Istenre, mint aki a világ „helye”, és mint akinek nem „helye” a világ. Ahogyan az Apostolok Cselekedetei beszél erről: „Mert őbenne mozgunk, élünk és vagyunk.” Isten, aki „Ha-Makom”, egyszerre van mindenütt jelen, és mégis, egészen közel hozzánk, legyünk bárhol.

Akár otthon vagyunk az atyai házban, akár már új fejezetet kezdtünk, akár már áldások vesznek körbe, akár küzdünk még értük, akár vannak jelei az ígéret beteljesedésének, akár nincsenek: jelenleg köztes állapotban, a „már igen, de még nem” feszültségében vagyunk. Jézus már győzött a kereszten, de nincs még itt Isten országának a teljessége. Az atyai áldás kísér minket, de ki tudja, milyen hosszú még az út, amíg látjuk is annak tökéletes beteljesülését! Lehet, hogy éppen kő a vánkosunk, de az is lehet, hogy kényelemben és biztonságban élünk. Lehet, hogy semmink nincs, és az is lehet, hogy emberi mérték szerint teljes egzisztenciánk és életünk van. Akár berendezkedtünk, akár nem, Isten ott van, közelebb, mint gondolnánk, hiszen ő a helyén van, épp úgy, ahogy mi is: hiszen mind az atyai ház, mind a puszta, mind az átmeneti, vagy akár utolsó földi lakhelyünk, Őbenne van. Bárcsak úgy élhetnénk minden napot, hogy tudjuk: a hely, ahol vagyunk, átmeneti csupán, s mégis – végső otthonunk!

_  _  _

Gondoltál már rá, hogy a mostani helyed az életedben olyan hely, ahol Isten jelenlétét a legbensőségesebben átélheted? Ha most rágondolsz, mit ad számodra ez a gondolat?

Volt már olyan az életedben, hogy azt tapasztaltad, Isten jelenléte a legvalóságosabb valóság, tükrözzenek a körülmények bármit? Hol voltak ilyen szent helyek az életedben, és mi emlékeztet ezekre? Mire van szükséged ahhoz, hogy jelenlegi helyed is „Isten házának” tekinthesd?

Fogalmazz meg egy rövid, akár minden nap megismételhető imádságot, ami emlékeztet arra, hogy Isten „A hely”, vagyis mindenkori otthonunk!