Isten kegyelme

2022.09.07. – Isten mértéke, megfelelés, kegyelem, elmélyülő  –  

„Az Isten ládáját egy új szekéren szállították el Abínádáb házából, Uzzá és Ahjó vezették a szekeret. Dávid és egész Izráel pedig szent táncot járt Isten színe előtt teljes erővel, énekelve, citera, lant, dob, cintányér és harsona kíséretével. Amikor Kídón szérűjéhez értek, Uzzá kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a ládát, mert megbotlottak az ökrök. Ezért fellángolt az ÚR haragja Uzzá ellen. Lesújtott rá, mivel kinyújtotta kezét a láda felé, és meghalt ott, az Isten színe előtt.” (1Krón 13,7-10)

Olyan szépen indul ez a történet! Mindenki egyetért azzal, hogy az Úr ládáját méltó helyre kell vinni. Egyetértés, indul a menet, új szekér, szent tánc, mindenki nagy figyelemmel és örömmel kíséri a láda útját. Mindenki igyekszik. Egyszer csak azonban lecsap az Úr és meghal egy ember. Mindenki néma marad és félni kezd.

Amikor olvastam ezt a történetet, bennem is hasonló érzések támadtak. Milyen Isten az, aki egy ártatlan emberre sújt le úgy, hogy az az életébe kerül? Nem éppen kedves igéink közé tartozik, nem kifejezetten evangélizációs jellegű ige.

A Krónikák könyve pár oldallal később beszámol arról, hogy mi volt a helytelen. A ládát csak a léviták vihették a vállukon, ez volt Mózes törvénye. A helyes és a helytelen mértékét tehát nem mi állítjuk fel. A helyes és a helytelen az Isten abszolút mértéke szerint méretik. Ezt mi nem tehetjük relatívvá, de még jó szándékú igyekezetünkkel sem kalibrálhatjuk újra. Még akkor sem, ha valamiről mélyen meg vagyunk győződve, hogy az jó, vagy éppen rossz. Dávid a láda méltó helyre szállításáról mély, Isten iránti szeretetből döntött. Istennél azonban nem ez a mérték.

Dávid ott és akkor megértette ezt a leckét. Isten emberének a jót nem saját mértéke szerint kell tennie. Túl nehéz és félelmetes ez a teher, hogy el lehessen hordozni. Dávid sem merte vagy tudta ott, akkor magára venni.

Van azonban még egy zsinórmértéke Istennek, amelyet Dávid még nem ismerhetett. Ez pedig Jézus Krisztus kegyelme. Annak az etalonja, amellyel ha megmérnek, mégsem találtatunk könnyűnek. Isten igazsága és törvénye mértéke szerint Uzzá osztályrészét érdemeljük, a széttöretés életünk osztályrésze. Teremtőnk azonban Jézusban mást gondolt. Többé nem nehezedik már rám az ítélet terhe, a félelem, hogy meg tudok-e felelni. Jézus megfelelt helyettem.

_  _  _

Átérezted-e már Dávidhoz hasonlóan, hogy bármilyen igyekezeted ellenére nem tudsz jó lenni az Isten előtt? Érezted-e már ennek a mély szomorúságát és teljes elveszettségét? Mi vigasztal meg ilyenkor?

Éreztél-e felháborodást, csalódottságot azért, mert mércéd szerint Isten igazságtalan volt? Végiggondolva a fenti esetet, mit gondolsz most erről?

Átélted-e igazán Isten „mégis” kegyelmét? Elveszett voltunkon egyedül Jézus Krisztus tudott változtatni, semmi és senki más. A szabadságot az életre egyedül kegyelme tudja elhozni.