Isten gondoskodott bárányról

2023.07.12. – hit próbája, hit, Ábrahám, gondoskodás, elmélyülő  –  

„Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és megszólította: Ábrahám! Ő pedig így felelt: Itt vagyok. Isten ezt mondta: Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked! Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, maga mellé vette két szolgáját meg Izsákot, a fiát. Fát is hasogatott az áldozathoz. Azután elindult arra a helyre, amelyet az Isten mondott neki.
A harmadik napon fölemelte tekintetét Ábrahám, és meglátta azt a helyet messziről. Ekkor így szólt Ábrahám a szolgáihoz: Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok. Fogta tehát Ábrahám az égőáldozathoz való fát, rátette a fiára, Izsákra, ő maga pedig a tüzet meg a kést vitte; így mentek ketten együtt. Egyszer csak Izsák megszólította apját, Ábrahámot: Apám! Ő ezt felelte: Itt vagyok, fiam. Izsák megkérdezte: Itt van a tűz meg a fa, de hol van a bárány az áldozathoz? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik bárányról az áldozathoz, fiam. Így mentek tovább ketten együtt.
Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, elrendezte rajta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. De amint kinyújtotta Ábrahám a kezét, és megfogta a kést, hogy levágja a fiát, kiáltott neki az ÚR angyala az égből: Ábrahám! Ábrahám! Ő így felelt: Itt vagyok. Az angyal így szólt: Ne nyújtsd ki kezedet a fiúra, és ne bántsd őt, mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet.
Akkor fölemelte Ábrahám a tekintetét, és meglátta, hogy ott van egy kos, szarvánál fogva fönnakadva a bozótban. Odament Ábrahám, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett. Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az ÚR gondoskodik. Ma ezt mondják: Az ÚR hegyén a gondviselés.
Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak az égből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.” (1Móz 22,1-18)

A Bibliában talán nincs is ennél drámaibb történet, amelynek akár minden szavánál el lehetne időzni. Nem is beszélve arról, hogy olvasása közben mennyi kérdés, kétely felmerülhet. Az egész történet valahogy ránehezedik az emberre: hol van az én hitem ettől? Kérhet tőlem ma is ilyet az Úr, vagy megnyugodhatok, hogy ezzel csak Ábrahámnak kellett megküzdenie?

Az egyetlen, őrök igaz Isten létezésében hinni, szavára mozdulni, követni őt, ma sem küzdelemmentes. Tudjuk, hogy olyan távol kerültünk Istentől, hogy a hit valósága teljesen idegen tőlünk. Jézus Krisztusnak kellett fizikai valójában a földre jönnie ahhoz, hogy a hit fonalának legvégét egyáltalán meg tudjuk ragadni. Ábrahám életének története azonban arra bíztat, hogy ez vele sem volt másképp. Egész életében azt tanulta, hogyan lehet és hogyan érdemes az Úrra bízni életét.

Most, ebben a történetben mintha Ábrahámmal mennénk végig élete legnehezebb útján. Nem véletlen, hogy a történet elején az Úr maga szólítja meg Ábrahámot. Nem lehet félreérteni, az Isten maga kér hitből fakadó áldozatot: Ábrahám, hajlandó vagy-e mindent odaadni értem. Elhívtalak a szülőföldedről, most elhívlak az örökkévalóságra. Mit választasz? A láthatót, vagy a láthatatlant? Mi ér többet neked: a fiad, vagy az én szavam?

A történet leírása alapján Ábrahám nem kérdez, nem alkudozik, nem vitatkozik. Jönnek a szavak egymás után, úgy, hogy a történet a szemünk előtt elevenedik meg. A felkelő nap, a felnyergelt szamár, a felhasogatott fa, a kérdésekkel teli gyermek, a néma menet a Mórijjá földje felé. Az épülő oltár, a ráhalmozott fa, majd végül a szeretett gyermek… és a felemelt kéz.

Ábrahám egy angyal szavát hallja: ne tedd! Nem kell megtenned! Ábrahám hitte, hogy az Úr elkészíti az áldozatot, Ő majd gondoskodik róla, ahogy fia erre vonatkozó kérdésére is ezt feleli. Hitte már azt is, hogy gyermeke jövője az Isten kezében van, ebben még besegíteni sem tud. Ezt a két hitből fakadó tényt azonban csak a felemelt kés és a bokorba gabalyodott állat köthette össze. El kellett mennie Morijjá földjéig, fel kellett építenie az oltárt, hogy Isten mindenhatósága, mindenek felettisége, világosan kirajzolódjon. Csodát tett Isten, terve csodálatosan, valóságosan és bizonyosan bontakozik ki Ábrahám hite által. Az ígéret hiten alapul, a jelen és a jövő is Isten kezében van!

A fiú megmenekült, de a Fiú azonban nem. Az angyal szólt Ábrahámnak, hogy ne tedd, de Isten nem szólhatott. Isten Fia értünk hozott áldozattá lett. Megtörtént értünk, ezért soha többé nem kell áldozatot hozni. Jézus nem csak az oltárig ment értünk, ezért megváltása teljes és végleges. Életünkért nem csak kész volt az áldozatra, hanem meg is tette.

Miénk a hit, amely Jézus áldozatában gyökerezik. Áldozata nem kér, hanem ad. Hitből elengedni, vagy éppen megragadni valamit nem érte hozott áldozat, hanem köszönet azért, hogy a hozzá visszavezető úton már semmilyen akadály nincs, Isten Jézusért bízik bennünk.

_  _  _

Milyennek látod az Istent? Áldozatot váró Istennek?

Milyen érzéseid, gondolataid támadnak, amikor úgy érzed, hogy nem hiszel?

Hiszed-e, hogy Jézus értünk hozott áldozata legyőzte a mi hitetlenségünket is? Kinyújtott keze közelebb van hozzánk, mint gondolnánk!