Illatozz!

2022.09.28. – szolgálat, elhívás, bizalom, elmélyülő  –  

„Azután ezt mondta nekem: Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe, és hallgasd figyelmesen! Menj oda fogságban élő néped fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr!… – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele.” (Ez 3,10-11)

Szolgálni. Néha könnyebb, néha nehezebb. Attól függően, hogy milyen motivációval tesszük, egyetértünk-e azzal, amit tennünk kell vagy kényszerből tesszük, kedveljük-e azt, akinek szolgálunk vagy sem. Ráadásul sokszor nem mindegy az sem, hogy valakinek, valakiért, vagy valaki felé szolgálunk.

Istennek szolgálni általában felemelő érzés. Persze ha meg tudnánk kérdezni az egykori prófétákat, lehet, hogy ettől eltérő válaszokat is kapnánk (pl. Jónástól élete bizonyos időszakaiban). Istennek szolgálni sokszor azt is jelenti, hogy egyúttal emberek felé szolgálunk. Ilyenkor a fent említett könnyítő, vagy nehezítő tényezők mellé néha még az is társul, hogy az, aki felé szolgálunk hogyan fogadja szolgálatainkat.

Ezékielnek soha nem volt könnyű dolga, amikor Isten szolgálatba küldte, legalábbis mai szemmel. Talán elsőre ez olvasható ki mai igénkből is, pedig ennél sokkal többről van itt szó.

Isten nem emeli Ezékielt a nép fölé, akihez majd szólnia kell. Az ige, amit prófétálnia kell majd, hozzá éppúgy szól, mint a néphez. Sőt, bizonyos értelemben nagyobb is az elvárás vele szemben, hiszen neki szívébe kell fogadnia az üzenetet, míg a nép vagy hallgat rá, vagy nem törődik vele. Ugyanakkor benne van az elhívásban az Istentől jövő bizalom is. Képesnek tartja Ezékielt arra, hogy magáévá tegye azt az igét, amit a nép egyik része nem fog befogadni. Illetve, képesnek tartja őt arra is, hogy átadja azt a nép mindkét részének.

Igen, az elhívásban benne van mindkét oldal. Ha elfogadom az elhívást, akkor én leszek az, akitől majd ezek meghallják és befogadják az örömhírt. Ugyanakkor én leszek az, akitől majd azok nem fogadják be és elvetik az örömhírt. Mindkét feladat az én feladatom.

„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre.” (2Kor 2,15-16)

Ha az egyiket vállalod, a másikat is vállalod, ha az egyiket elvégzed, a másikat is elvégzed. Mert mindkét feladatot el kell végezni. És Isten rád gondolt.

Ne feledd: Isten elhívása mindig bizalmi kérdés is! Ha Isten elhív téged, bízik benned.

_  _  _

Megélted-e már, hogy szívvel tevékenykedtél az ÚRért és nem mindenki fogadta szívvel? Mit éltél át ekkor? Most, az Igét, a tanítást olvasva, hogy gondolsz az elkövetkezendőkre, ha újból át kell élned egyesek, vagy sokak nemtörődömségét?

Milyen gondolatokra vezet most Isten szava: „…minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd szívedbe, és hallgasd figyelmesen!”?

Hogyan változtatja meg korábbi szolgálataidról alkotott képedet, ha úgy tekintesz rájuk, mint Isten beléd vetett bizalmának gyümölcsére? Most pedig tekints jövőbeli szolgálataidra is!