Érdekel az igazság?

2022.04.27. – képmutatás, hazugság, igazság, elmélyülő  –  

„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.” (Mt 5,6)

…Mondja Jézus a Hegyi Beszédben, ahogy azt Máté evangéliumának 5. rész 6. versében olvassuk. Talán még soha nem volt annyira fontos, hogy halljuk az igazságot, mint mostanában. Sok álhír, félretájékoztatás és direkt félrevezetés között szomjazzuk az igazságot.

Addig semmi baj az igazsággal, míg az egy távoli helyről, az ellenfelemről, tőlem távol állóról rántja le a leplet, hozza felszínre a valódit. Ahogy azonban az igazság engem leplez le, már keresem is a kibújót, az okot, hogy a szemet bántó fényből kikerüljek és ismét a sötétben legyek, ahol semmit nem kell olyan élesen, a maga valóságában látni. Megtanulom a képmutatást, hogyan tompítsam a fényt.

Jézus mégis arról beszél, hogy boldogok azok, akik vágynak arra, hogy leplezetlenül álljanak, lemeztelenítve, kiszolgáltatva saját, valódi képmásuknak. A samáriai asszony jut eszembe, akinek Jézus megmondta az igazságot. Sok éve sajgó, takargatott, titkolt sebet tépett fel. Tükröt állított, hogy lássa takargatott rútságát. Az igazság fájdalmas, mert a leleplezett hazugságra épített életet már nem lehet folytatni. Akkor merre tovább? Kérdeztem én is magamtól, amikor életem egy hamisnak bizonyuló alapja roppant meg Jézus igazsága alatt. Eddig úgy-ahogy felépítettem rá valamit. Szokásokat, rutint, megfelelő lepleket. Mindez, ha nincs, akkor hogyan tovább? Megértettem, hogy megelégíttetni csak akkor fogok, ha előbb a kínzó ürességet, a merre tovább érzést átélem: éheznem és szomjaznom kell. Akkor jön valami más, amit már nem kell takargatni, véka alá rejteni.

_  _  _

 

Miben érzel most elakadást az életedben? Valószínű, hogy most ott van dolgod.
Mit takargatsz, kerülgetsz szívesen? Egy nehéséget, egy találkozást, egy bűnvallást? A Szentlélek ezen a területen hív téged az igazsága megismerésére.
Fáj egy magaddal kapcsolatos állítás, kritika meghallása, elfogadása? Akkor jó helyen vagy ahhoz, hogy feltáruljon számodra az igazság.

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu