Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 52. – Isten rokonai vagyunk

2026.06.10. – áldozat, kapcsolat, Isten gyermeke, elmélyülő  –  

„Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét…” (Ef 1,5-6)

Belegondoltál már ebbe az igébe?

Előre elhatározta. Nem pillanatnyi hóbort, fellángolás, hanem egy jól átgondolt, pontos céllal bíró terv.

Krisztus által a fiaivá fogad minket. Felfoghatatlan áldozatot hozott, hogy beteljesülhessen ez az elhatározás. Ezt akarta, ez minden vágya, ez motiválja a gondolatait, tetteit, terveit, mert ez tetszik neki. Nem kényszer, hanem szeretetből fakadó vágy.

Isten azért bocsájt meg nekünk, hogy rokonsággal ajándékozzon meg. Vérét ontja, hogy megossza életét velünk. Közösségre ment meg. A kereszten végbement engesztelés arra való, hogy Istennel összekapcsoljon, eggyé tegyen bennünket. Erre nem volt semmilyen más út, lehetőség, mégis vállalta érted, mert olyan fontos, drága vagy neki. Minden fájdalmat, minden szenvedést, a magára maradás kínját magára vette, hogy a találkozás, a kapcsolódás létrejöhessen. Hogy meg legyen az esély, hogy megnyíljon az út. Felfoghatatlan áldozat, amit oly sokszor könnyen lesöprünk az asztalról, mert azt gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, hogy szabadságra vágyunk. Pedig pont erre a kapcsolódásra, találkozásra, eggyé válásra van szükségünk.

Talán úgy tűnik, hogy annyiszor beszéltünk már erről, igen tudja az agyunk, elménk, de valójában oly sokszor nem jellemzi ez a tudás a mindennapjainkat. Nincs bizalmunk Isten felé, és ameddig nem tapasztaljuk meg igazán, hogy Őbenne nincs változás, hogy valóban megbízható, szavatartó, addig nem tudunk igazán ragaszkodni Hozzá. Ezért kell újból és újból végigélni a megváltás csodáját, a ragaszkodásának mélységét és magasságát.

Mit jelent fiúnak lenni?

Ezt könnyen el tudom képzelni, ha a gyerekeimre gondolok. Belőlem való. Vérem, húsom. A tőlem telhető legjobban igyekszem szeretni. Nincs olyan dolog, nem tehet olyat, amitől, ami miatt a hozzám tartozása megváltozna. Örök kötelék fűz hozzá. Egy mély kapocs. Harcolok érte. Nem mondok le róla. Jó együtt lenni vele. Összetartozunk. Bármikor jöhet hozzám. Nyitott vagyok, hogy meghallgassam. Ölelő karjaimba zárom, ha erre van szüksége. Igyekszem minél jobban megismerni.

Szerintem te is tudod folytatni ezt a sort, kedves olvasó, de most arra kérlek, hogy még egyszer olvasd el ezt a felsorolást, kiegészítve a tiéddel, de most a szülő szerepébe a Mindenható Atyát képzeld, a gyermek helyébe pedig saját magadat.

Milyen érzéseket fedeztél fel közben magadban? Mi dobogtatta meg a szíved? A legjobb az lenne, ha le is írnád a naplódba, ha van, vagy csupán egy lapra, amit olyan helyre tehetsz, ahol gyakran látod. Emlékezz rá akkor, amikor csalódottnak, magányosnak, elhagyatottnak érzed magad! Fuss a kitárt karok felé!

„Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Rm 8,16-17)

_  _  _

Milyenek a legjobb emberi kapcsolataid?

Miből érzed, hogy fontos vagy Isten számára?

Mit változtat(ott) meg benned az a tudat, hogy Isten gyermeke vagy?