2025.06.04. – összetöretés, önhittség, bizalom, ráhagyatkozás, elmélyülő –
„De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott.” (1Móz 32,26)
A minap arról olvastam a fenti ige kapcsán, hogy egy prédikátor megkérdezte egyszer orvos barátját: „Mi a jelentősége igazából annak, hogy Isten Jákóbot a combja inán érintette meg?” Az orvos azt válaszolta: „A comb ina a legerősebb az egész testben. Egy ló sem képes elszakítani.”
A prédikátor válasza: „Ó, értem! Az Úrnak én-életünk legerősebb pontján kell összetörnie bennünket, mielőtt szabad útja lenne arra, hogy megáldjon úgy, ahogy akar.”
Amikor látta, hogy nem tud erőt venni rajta: egész éjjel küzdöttek, már felkelőben a nap, pirkad a hajnal, amikor eljutnak a végső ütésig. Azaz a végső ütés, a legerősebb pont megtörése nem az első lépés. Megelőzi egy hosszas küzdelem: az én és Isten csatája.
Isten küzd a mi életünkben is hihetetlen kreativitással. Újból és újból meg akar győzni minket, hogy adjuk meg Neki a bizalmat, merjünk ráhagyatkozni. Miért olyan nehéz ez?
Mert én jobban tudom. Bebiztosítom magam. Majd én megtanulom a vizsga anyagát, ez az én feladatom, nem kell hozzá Isten. Én meg tudom oldani a feladatot, odafigyelek, maximálisan ellenőrzésem alatt tartom a dolgokat, listákat írok, felkészülök. Nekem menni fog. Olyan, mintha folyamatosan elállnánk Isten elől az utat, hiába is próbálkozik, nem juthat szóhoz, mert mi jobban tudjuk.
A fent idézett történetben is felkészül Jákób a találkozásra. Gondosan elintézi az ajándékok érkezését, a neki fontos családtagok mentését, biztonságba helyezését. Tudja, hogy a múltban elkövetett tettének következménye van, amivel most szembe kell néznie. Minden erőfeszítése ellenére kiszolgáltatott helyzetben van. De nem hagyja ki Istent sem. Emlékezteti ígéretére, elhívására, áldására és segítségül hívja ebben a bizonytalan, veszélyes helyzetben.
Amikor pedig este egyedül van, megvívja csatáját Istennel, a Vagyokkal, az Alkotóval.
Pál jutott az eszembe: az a bizonyos tövis, amit nem vesz el az Úr, hiába kéri háromszor is, mert „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” 2Kor 12:9.
Hányszor imádkozom én is nagyobb erőért, bölcsebb gondolatokért, jobb időbeosztásért, kitartásért, ügyességért, odafigyelésért, állhatatosságért! Aztán az ima után, vagy már közben is hajtom magam feladatról feladatra, abban a reményben, hogy majd most biztosan sikerülni fog, ráadásul mosollyal az arcomon, hiszen a Te igád könnyű és gyönyörűséges.
A vége pedig csalódás: megint nem ment, elbuktam, belefáradtam, nem értem, elrontottam, kicsúsztam az időből. A gyönyörűség és a mosoly pedig csupán álom ilyenkor.
Azt hiszem, hogy ott a baj, hogy az igát egyedül húzom. Nem engedem Istent magam mellé. Saját erőből próbálkozom, bár az erőt Tőle kérem. Csakhogy Isten velem együtt akar tenni minden nap csodákat. A járom, az iga egyik felébe Ő teszi a fejét, akkor lesz könnyű és gyönyörűséges, ha minden pillanatban Rá tudok hagyatkozni, nem pedig belefeszülni, görcsösen akarni.
Ez egy művészet, ami a fentiek alapján úgy tud megvalósulni, ha el tudom azt engedni, amiben én vagyok a legerősebb. Ezt tudom átadni Neki, mert az Ő ereje csak így tud célba érni.
_ _ _
Mi a te legnagyobb erősséged, ahová nem kell belépnie Istennek, ami megy magától?
Kész vagy átengedni Neki, vagy ez fontosabb, értékesebb Nála?
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala