2025.03.05. – Kulcsszavak: hit, bizalom, önátadás, elmélyülő –
„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek és reményteljes jövőt adok nektek. ” (Jer 29,11)
A címben szereplő kifejezéssel, mely a GPS átfogalmazott változata Ann Voskamp Útkészítő című művében találkoztam. Ez a rendszer elképzeli hol kéne már tartanunk, mit kellett volna elérni, merre kéne haladni. Álmokat sző az élet számos részletéről, házasságról, gyerekekről, csodás házakról, sikerekről, karrierről, sőt keresztényként azt állítom, hogy magáról Istenről is.
Legyünk őszinték! Hány imádságunkban fogalmazzuk meg, hogyan kéne Istennek a helyzetünkre reagálni, hogyan kéne közbelépnie, mi lenne a legkönnyebb, legtökéletesebb megoldás?
Még az igéjét is a magunk álmaihoz igazítjuk: akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál, azaz minden jóra fordul, de a mi elgondolásunk szerint. És amikor mégsem így történik, akkor két út van: csalódás Istenben, vagy én vagyok a hibás, nem szeretem eléggé az Urat.
De a valóság nem ez.
Persze elvárásos rendszerünk tovább tudja bonyolítani a helyzetünket, mert nyakig belevisz az összehasonlítgatás mocsarába is. Neki könnyebb, egyébként is a szomszéd fűje sokkal zöldebb, őt jobban szereti Isten, neki megadta szíve kérését, neki sikerült, ő előrébb van nálam (helymeghatározás ugyebár).
Azt hiszem, hogy nagyon könnyen az ördög csapdájában találjuk megint magunkat (lásd korábbi elmélyülő). Az egészben pedig az a legfélelmetesebb, hogy saját magunk ülünk fel a lóra, mert hiszünk a hazugságainak.
Az eredmény pedig: csalódás, keserűség, falak mögé bújás, rejtőzködés, magány. Az elvárások elrontanak minden kapcsolatot, még a legértékesebb kapcsolatot, az Istennel való kapcsolatot is. Az összehasonlítgatás pedig megnyomorítja a lelkünket.
Az élet, a történések, az utunk attól válik nehézzé, hogy valami egészen mást képzelünk el, és nem merünk bízni abban, Aki megalkotta minden csontunkat, Aki megáldott minden szükséges képességgel, Aki jó tervet készített nekünk. Ez a terv pedig akkor is a legjobb, ha nem hasonlít a mi általunk elképzelt, megálmodott tervhez.
Alkotónk mérhetetlenül szeret minket, mindent feláldozott értünk, személyesen érted is, kedves olvasó, a saját Fiát adta oda, hogy kapcsolata lehessen veled. Bensőséges, egyedi, őszinte, minden értelmet felülmúló kapcsolata.
A szívünk legmélyebb vágya valójában: hogy akarjanak úgy, ahogy vagyok, ne hagyjanak magamra semmilyen körülmények között sem, ismerjenek igazán, hogy biztonságban legyek.
Ha egy kicsit is belegondolunk ezekbe a vágyakba, akkor el kell ismernünk, hogy minden pontját tökéletesen betöltötte Atyánk, a szívek vizsgálója, ismerője. Az Alkotónk.
Mersz-e erre az igazságra ráállni? Átadni, annak a kezébe tenni álmaidat, terveidet, Aki mindennél jobban ismer, és mindennél jobban kapcsolatban akar lenni veled? Jobban, mint te vágynál rá!
_ _ _
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala