Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 36. – Elég a szó?

2025.02.19. – Kulcsszavak: hit, látás, ígéret, elmélyülő  –  

„Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj.  Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi.  Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.  Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták.” (Lk 7,6-10)

Ez a történet eddig nem jött közel hozzám, de most egy pillanatra fellibbent a fátyol és elgondolkodtatott. Mit tennék én a százados helyében?

Mivel nagyon szeretem a szolgámat, biztosan magam intézném, személyesen a közbenjárást, nem mást küldenék. Magammal vonszolnám Jézust. Mindent bevetnék. De az biztos, hogy szemtanúja akarnék lenni a gyógyítás csodájának, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogy én elképzeltem, ahogy szerintem jó.

Ehhez képest egészen más hozzáállást olvasunk ebben a történetben. Mást küld Jézus elé és elég neki a szava is. Nem kell a bizonyíték, a látás.

Pontosan tudja mit ér az ő szava, és ezek szerint tisztában van azzal is, hogy Jézus ennél sokkal nagyobb erővel, hatalommal bír. Ezek szerint az Ő szava tuti biztosíték. El van intézve a dolog. Nem kell több. Jó kézben van az ügy.

Mi erre Jézus válasza? Izráelben sem találtam ekkora hitet. Mert, ahogy a Zsid. 11:1 írja “A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”

Mária és Márta története jut az eszembe, ahol szintén nem a nyüzsgést, a rohangálást, majd én mindent elintézek hozzáállást „jutalmazza” Jézus, hanem a rá figyelést, a vele való kapcsolatot, a benne bízást, ahogy itt is.

Tovább engedtem magamban a gondolatmenetet: nekem is elég Jézus szava? Amikor nem látom a megoldást egy helyzetben, amikor nem tudom, hogy mi a jó döntés, amikor nem értem a körülöttem lévő dolgokat, amikor úgy érzem, hogy sötétben tapogatózom, amikor összedőlni látszik az életem, amikor zörgetek, de nem találom a választ, amikor az, akit nagyon szeretek bajban van, mit teszek, hogyan gondolkodom, miben kapaszkodom? Szeretném azonnal a válaszokat, a megoldást, a kimenekedést, az alagút végén a fényt, a szabadságot, a felszabadulást.

Elég nekem a szava? Az ígérete? Amiben nincsen változás, ami igaz, ami megmarad mindörökre?

Veled vagyok a világ végezetéig, nem hagylak el, pajzs és páncél a hűségem, örökkévaló szeretettel szeretlek, enyém vagy, támogatlak, vezetlek a helyes úton.

_  _  _

A mélységben, a válaszokat keresve bele tudok-e állni ezen ígéretek megtartó erejébe? Fel tudom-e emelni a tekintetem a látható körülményekről, az ígéretek szerzőjére és megtartójára?

Csak egy szót szólj, mert minden egyes szavadban erő van, hatalom, melyre menny és föld mozdul. Isten szólt és szavára meglett ez a világ minden apró részletével.

Isten ma is szól. Hozzád és hozzám szól személyesen. Elég nekem a világmindenség Urának a szava, amiben hihetetlen erő van? Kell ennél több?