Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 26. – Praktikus, látható, ésszerű, de tényleg ez a jó út?

2024.01.31. – akadályok, bizalom, ráhagyatkozás, elmélyülő  –  

„Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. Jézus azonban azt válaszolta nekik, hogy nem kell elmenniük. „Ti adjatok nekik enni!” Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.” (Mt 14,15-17)

Ebben a jól ismert történetben nagyon magamra ismertem. Jön egy helyzet, jó lelkiismeretességemmel próbálok beleállni, észrevenni az apró részleteket és megoldást találni rá. Megoldást a látható, megfogható, vehető, ehető, bírható tartományban. Mint itt a tanítványok. Ott vannak egész nap Jézus mellett, látják, ahogy megszánja a sokaságot, gyógyítja a betegeket, kapcsolódik hozzájuk. Ők is meglátják a szükségüket. Figyelnek, gondolkodnak. De hogyan?

A saját fejük, a saját megoldási sémájuk szerint, a látható, praktikus, ésszerű síkon. Azaz, nincs más megoldás, Jézus, el kell küldened őket, mert lakatlan ez a hely és későre is jár. Nem lehet tovább húzni az időt. Ez az egyetlen lehetséges út. Itt az idő.

Jobban tudjuk ezt nálad, Jézus! Biztos kifáradtál az egész napos tennivalóban és erre már nem jutott figyelmed, de nekünk igen. Segítünk Neked, figyelmeztetünk egy nem is kis részletre!

Oh, hányszor megyek én is így Isten elé! Viszem a problémámat, a helyzetet, és rögtön viszem magammal a megoldási tervemet is, amit alaposan meg is tudok indokolni. Nincs más megoldás! Így kell lennie! Ebbe kéne beleállnod, megáldanod!

Micsoda gőg! Én az apró ember, a magam gondolkodásával meg akarom Jézust győzni, magam mellé állítani., ahelyett, hogy helyet adnék Neki. Én állnék be az Ő tervébe. Nem a falakat látnám, hanem a tágas tér lehetőségeit Vele.

Mert van egy egészen más dimenzió is, ami nem fér bele az én látásomba, mert az én gondolataim messze távol vannak Isten gondolataitól, lehetőségeitől.

Jézus azonban azt válaszolta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni. Kitágítja a teret, a lehetőségeket. Olyan dimenziót nyit meg, ahol Vele közösségben a tanítványok is a csoda aktív részesei lehetnek. Ez az út emberileg lehetetlen, de Jézussal egy tökéletes, csodálatos alternatíva. Nem látható, nem tűnik praktikusnak, megvalósíthatónak, nem ésszerű, mégis lehetséges.

Ma arra bátorítalak téged is, és saját magamat is, hogy gyermeki nyitottsággal merjük Isten elé vinni minden helyzetünket, feladatunkat, tervünket, és ne a falakat, akadályokat, lehetetleneket lássuk, hanem engedjük, hogy Ő nyisson ajtót arra, amerre akar, mert az lesz a legjobb.

_  _  _

Hogy van az, hogy olykor a józan „paraszti eszünkre” kellene hagyatkoznunk, máskor pedig megkérdőjelezni azt? Vajon minden élet mozzanatban kérdezni kellene, Jézus mit gondol erről?

Miért mondhatta Jézus a fenti, megoldhatatlannak látszó helyzetben, hogy „Ti adjatok nekik enni!”? Volt már úgy, hogy azt érezted, Isten lehetetlent kért tőled? Mit tettél?

Hogy éled meg, amikor jól kigondolt megoldásod helyett Isten másfelé vezet? Ha volt ilyen tapasztalatod, most hogy gondolsz vissza rá?