Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 12. – Amikor besegítek Istennek

2023.02.01. – hit, bizalom, ígéret, élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás, elmélyülő  –  

„Száraj ezt mondta Abrámnak: Íme az Úr bezárta méhemet, és így nem szülhetek. Menj hát be a szolgálólányomhoz: talán az ő révén lesz fiam! És hallgatott Abrám Száraj szavára.” (1Móz 16,2)

Ahogyan beleképzeltem magam a karácsonyi történet kapcsán Mária szerepébe, megjelent előttem Sára, illetve Száraj.

Mindkét nő kiválasztott. Eszközök Isten kezében, hatalmas dolgokat akar velük, általuk, bennük elvégezni Isten, ígéretet kapnak, mégis egészen másként reagálnak.

Abrám azt az ígéretet kapja magától az Úrtól személyesen, hogy az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni (1Móz 15,4), csakhogy nem történik meg azonnal. A beteljesedésre várni kell. Várni pedig nehéz.

Tény és való, hogy nagy különbség van abban, hogy Máriát személyesen kéri fel az angyal, míg Száraj, csak a férjétől hallja az ígéretet. Nem is tud vele azonosulni egészen. Elkezd agyalni, emberi módon gondolkodni, amiről jól tudjuk, hogy nagyon messze van az isteni gondolkodástól. Besegít Istennek, aminek meg is lesz a következménye rövid és hosszú távon egyaránt.

Hiába érkezik meg az ígéret újból hozzájuk, nem igazán hisznek benne. Nevetnek csak magukban. Hiszi a piszi.

Nem akarom elítélni őket, mert én is sokszor be akarok segíteni Istennek. Emberi módon gondolkodom, amikor az igéjét olvasom. Emberi síkon értelmezem, és amikor a Lélek felnyitja a szemem valami egészen új dimenzióra, nem mindig tudok hittel ráállni, bátran kilépni, türelmesen kivárni.

Ahogy elgondolkodtam ezen a két asszonyon, az a vágy fogalmazódott meg bennem, hogy bárcsak mernék Máriaként bízni! De azt is meg kell állapítanom, hogy Isten számára nem volt akadály Száraj hitetlensége, besegítése. Nem akadályozta meg az Ő hatalmas tervében, annak megvalósulásában. Fel tudta őt így is használni. De következménye volt a hitetlenségnek.

Hálás a szívem, hogy ma Isten személyesen akar kapcsolódni hozzánk, személyesen beszél velünk. A váltsága is személyes.

Hálás a szívem, hogy alkalmatlanként is használni akar. Türelme hosszú, szeretete nagy, sőt örökkévaló.

Mindez azonban egyre jobban arra sarkall, hogy jobban hajtsam oda a fülem hozzá, jobban bízzak benne, bátrabb legyek a ráhagyatkozásban, mert az én beavatkozásomnak súlyos következményei vannak, lehetnek.

_  _  _

 

Hiszed-e, hogy Isten úgy akar használni, ahogy most vagy? Nem várja meg, míg tökéletes leszel, mert most van rád szüksége, hogy keze, lába, szája légy a Földön!

Hiszen-e igazán, hogy minden ígérete igaz, és nem változtatja meg a szavát? Ezek az ígéretek rád is vonatkoznak? Vagy inkább mosolyogsz: „Jó-jó, de nem rám vonatkozik, én nem vagyok elég jó hozzá.”?

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu