Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 10. – A bizonyosság ereje

2022.12.07. – eszköz Isten kezében, kétségek, bizalom, hitvallás, elmélyülő  –  

„Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek URának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. Még ma kezembe ad az ÚR, leváglak, és a fejedet veszem, a filiszteusok seregének a hulláit pedig még ma az égi madaraknak és a mezei vadaknak adom, hadd tudja meg mindenki a földön, hogy van Isten Izráelben.” (1Sám 17,45-46)

Dávid és Góliát történetéből két részlet lett ma hangsúlyossá előttem.

Az egyik, hogy Isten most úgy akar használni, ahogy vagy. Dávid ugyan felpróbálja Saul fegyverzetét, ruháját, de nem tud mit kezdeni velük. Nem megvédik, hanem inkább akadályozzák. Dávid a pásztorbothoz, parittyához szokott. Emberi szemmel érthetetlen, lehetetlen, de Isten számára mindez nem akadály. Így is lehet Dávid eszköz, méghozzá tökéletes eszköz a kezében.

Aztán Dávid is megismerkedik a nehezebb fegyverzettel, páncéllal az élete során, de most nem kell másnak látszania, mint ami, aki.

A másik pedig a fent idézett hitvallás. Eszembe jutnak az életemből olyan helyzetek, amikor valami nagyobb megmérettetés várt rám, és bár bíztam Istenben, imádkoztam a jelenlétéért, a sikeres megfutásért, bizony összeszorult a gyomrom, gyorsabban vert a szívem, remegett kezem-lában, elcsuklott a hangom. Emberi reakciók, amikor stressz ér minket. Nem is akarom elítélni ezt az érzést. Nem tudom, hogy mit élt itt meg Dávid, de nekem a szavaiból teljes bizonyosság árad. Teljesen meg van győződve arról, hogy kicsoda Isten. Milyen hatalmas, milyen erős, és hogy nem lehet büntetlenül kicsúfolni. Ez a tudás, ez a bizonyosság olyan mélyen van elvetve a szívében, hogy ereje megjelenik a cselekedeteiben is.

Bátor kiállás, semmi félelem, biztos mozdulatok, szilárd meggyőződés.

Biztos abban, hogy eszköz Isten kezében. Ő fogja a parittyát, választja ki a megfelelő követ, ő céloz, de a találat, a siker, a háború, a szabadítás Isten kezében van.

_  _  _

 

Istennek mely ígéretei, tulajdonságai vannak a legmélyebbre vetve a szívedben?

Mered-e hittel megtenni, amire Isten indít, a sikert és a többit pedig rábízni Istenre, aki jobban tudja nálad, minek van itt az ideje?

Hiszed-e, hogy mindennel felruházott, amire ma szükséged van? Élj ezzel az ajándékkal!

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu