Életre kódolva

2023.12.20. – halál, elmúlás, élet, elmélyülő  –  

„Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk. Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat, ha ugyan nem bizonyulunk felöltözve is mezíteleneknek. Mert mi is, akik e sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, minthogy nem szeretnénk ezt levetni, hanem felölteni rá amazt, hogy a halandót elnyelje az élet. Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk. Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz. Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki. Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2Kor 5,1-10)

Lassan vége van ennek az évnek is. Elmúlt egy nyár, egy ősz. Vége egy munkának, befejeződik egy kapcsolat. Elmúlik lassan a fiatalság, a dolgos hétköznapok, vagy éppen a pihenés ideje. Egészségünk fogy, hajból is, lehetőségből is egyre kevesebb lesz. Elromlik, tönkremegy, vége lesz. Mostanában több temetésen is részt kellett vennem, illetve több olyan hírről is hallattam, amelyek ismerős súlyos betegségéről, vagy éppen hirtelen haláláról szóltak.

Körülvesz minket az elmúlás. Sokszor úgy érezzük, hogy az idő nem nekünk dolgozik. Az idő egyre gyorsabban repül, és mi közeledünk egyre biztosabban a testi elmúlás felé. Sokszor bizony nehéz ezekkel a gondolatokkal szembenézni. Tehetetlenek vagyunk az elmúlással szemben, nyomasztó a súlyos betegség terhe, ahogy felemészti az életet! Kérdezünk, lázadunk, dühösek vagyunk, vagy éppen rezignáltan beletörődünk a megmásíthatatlan állapotba.

Így kell ennek lennie? Nem én vagyok az egyetlen, akinek megfordul ez a kérdés a fejében. Az elmúlás és a halál kérdése végigvonul az egész Biblián, ahogy elkísér minket egész életünkben is, hol erősebb hangsúllyal, hol csak messze a háttérben. Pál apostol idejében sem volt megkerülhető a kérdés, a korintusi gyülekezet tagjai között is beszédtéma volt.

Az elmúlást látó és tapasztaló ember miért vágyik az elmúlhatatlanra, miért nem vagyunk hajlandók elfogadni az elmúlást? Egyáltalán el kell fogadnunk, hogy múlandók vagyunk, hogy egyszer mindennek vége lesz? Szerintem nem! Mert életre vagyunk kódolva! Egyszerűen teremtettségünkből következik, hogy minden porcikánk lázad az elmúlás, a vég ellen. Ez ugyanis távol áll Isten tervétől. Nála ez nem volt tervbe véve, amikor az embert teremtette. Vég nélküli, Vele való kapcsolatra teremtett mindannyiunkat. A halál és az elmúlás Teremtőnk legnagyobb ellensége. „Azért sóhajtozunk ebben a testben, mivel vágyakozunk felölteni rá mennyből való hajlékunkat” – így fogalmazza meg ezt Pál a korintusi gyülekezetnek. Jézus számára is kínszenvedés volt az életét elengedni és átélni a halált. Tiltakozott minden porcikája, hogy át kelljen élni azt, ami rá Húsvétkor várt.

Kettős érzésként élem meg, hogy az élet-kód nem engedi, hogy elfogadjam az elmúlást, ugyanakkor testi létünk elmúlása elkerülhetetlen. Pál apostol soraiban is ez a kettősség jelenik meg, egymásnak feszül a két érzés. Nem is találhattam volna jobb mondatot annál, ahogy ezt az érzést Pál feloldja: „Isten pedig, aki minket erre felkészített, a Lélek zálogát adta nekünk.” Krisztuson keresztül a Lelkét adta belénk zálogul, annak bizonyságára, hogy nem hajlandó minket a halálnak és az elmúlásnak átengedni. Van nálunk valami – az Ő lényének teljes valósága – amit nem hajlandó Teremtőnk semmilyen formában elengedni, pusztulni hagyni.

Micsoda evangélium annak a ténye, hogy a halált és pusztulást szenvedő világunkba Jézus Krisztus születéssel érkezett!

_  _  _

Milyen érzésekkel jelenik meg számodra az elmúlás?

Neked telik, vagy múlik az idő? Úgy érzed közeledsz valami jóhoz, vagy éppen távolodsz?

Mennyire vagy bizonyos abban, hogy Isten helyet készített számodra?