Együtt-lét – negyedik rész

2025.10.08. – Kulcsszavak: együttlét, örökség, adni vagy kapni, elmélyülő  –  

„Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.” (Lk 22,28-30)

Eddig nem tűnt fel az utolsó vacsora asztalánál Jézus és a tanítványok közötti párbeszéd kimeríthetetlen gazdagsága. Két világ vibráló gondolatmenetébe tekinthetünk bele. Különösen az nagyon feltűnő, ahogy Jézus terelgeti földhözragadt tanítványait. Nem a tanítványok lenézése szól belőlem, hiszen nem vagyok kevésbé földhözragadt, sőt…. Jézus minden válaszából tetten érhető a jelen és a jövő egyaránt: ti most ilyenek vagytok, de én képes vagyok formálni benneteket és majd olyanok lesztek. Micsoda evangélium, hogy nem kell egy helyben topognunk, hogy minden nap egy újabb lépés lehet a világosság, a lelki valóság törvényszerűségeinek megismerése felé. Van lehetőség Jézust jobban, teljesebben megismerni.

Az előző fejezetben az egymással veszekedő tanítványokról olvashattunk, hogy magukat nagyobbnak tartották a többieknél. Jézus a benne szerveződő közösségről azonban éppen ellenkezőleg gondolkodik. Együtt-létünk az egymás felé mutató szolgálatunk teljességétől függ. Minket, bukott teremtményeket azonban hiányaink határoznak meg a közösségeinkben: kapni, szerezni, pótolni érkezek, szegény koldus vagyok, szükséget szenvedek. Ha uralkodok, akkor elvehetek, megszerezhetem, elég lesz nekem. Tudatosan, vagy tudat alatt ez mozgat.

Jézusnak erre is van válasza: aki szolgál, az uralkodik, aki szolgál, az örököl, aki közösségben, együtt-létben van velem, azé az örökség. Én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt – mondja Jézus. Feltűnő, hogy a kapott örökségből sem tart meg kizárólagosan magának semmit, hanem megosztja azt velünk. Nektek adom, osztozom veletek mindenben.

Egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban – mondja Jézus. Miénk az örökség, miénk a közösség. Örökösként nem szenvedhetünk hiányt semmiben, örökségünk a közösségben, az együtt-létben van. Nem mi szereztük, hanem örökségül kaptuk! Csak az tud jézusi őszinteséggel közösségben lenni, aki maga is megtapasztalhatta, milyen örökösnek lenni, birtokolni az elvehetetlent. Az első tanítványok az első Pünkösd után talán ezt élhették át már itt a földön? Lehet tényleg egymás hiányait már itt a földön pótolni?

Láthatunk erre bibliai és környezetünkben lévő példát is. Vágyunk erre az ideális állapotra? Igen. Várjuk másoktól, hogy beteljesítsék. Az együtt-létet mégsem az ideális elérése fogja megteremteni. Mintha tökéletlen szerszámokkal akarnánk tökéleteset alkotni. Mert mi csak azt adhatjuk, amit kaptunk is. Embertársainktól az elfogyót és tökéletlent, de Istentől az el nem múlót, a ki nem fogyót és a tökéletest. Olyan örökségünk van, amit elvehetünk és bátran tovább adhatunk. Ez teremthet együtt-létet. Ennek valóságáról csak az tud meggyőződni, aki meri is kipróbálni.

_  _  _

Adni, vagy kapni? Az erre a kérdésre adott válasz jól tükrözi lelki jóllétemet.

Hiszed-e, tapasztaltad-e az adni valóságát?

Hiszel-e kimeríthetetlen örökségedben?