Együtt-lét – harmadik rész

2025.09.24. – Kulcsszavak: együttlét, hiányok, versengés,elmélyülő  –  

„Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” (Lk 22,24-27)

A páskavacsorát leíró evangéliumi részt tovább olvasva a közösség megéléséről, az együtt-létről újabb érdekességek tárultak fel számomra. Az első két részben Jézusról azt olvashattunk, hogyan érez irántunk, vágyik velünk lenni, keresi a velünk való közösséget. A leírásból érezhetjük annak bizonyosságát is, hogy ezek a szavak nem csak a tanítványoknak szólnak, szeretete felénk is hasonlóan erős. Arról is bizonyságot szerezhettünk, hogy nagyon erős jelét adta annak, hogy irántunk érzett szeretete mennybemenetelével nem változott, sőt a vele való közösség megélését az Isten országában is ilyen erős kötelékben szeretné megélni velünk.

A történetet tovább olvasva azonban azt is láthatjuk, hogy szeretete már nem visszhangzik olyan tisztán tanítványaiban. Míg Jézus érzelmeiből, szavaiból és cselekedetéből csak az önzetlen, tiszta szeretetet érezhetjük, láthatjuk, addig a tanítványok érzései, gondolatai nem ilyenek. Döbbenetes olvasni, hogy Jézus teljes kitárulkozása, önfeláldozása milyen megértésre talált! Az együtt-létet a tanítványok egészen máshogy képzelték el: Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. Versengés, széthúzás, felülkerekedés. Hát tényleg csak ezt tudjuk mi?

Igen! Jó, ha tisztában vagyunk saját szívbeli állapotunkkal. De jó olvasni Jézus kérdésre adott válaszát is: Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. Nem azt mondja Jézus, hogy milyenek legyetek, hanem, hogy Ő milyen példát szeretne mutatni, amelynek az eredménye nem a széthúzás, hanem az együttlét. Együtt lenni és maradni áldozatokkal jár. Amíg ezt a másiktól várom el, addig nincs lét az együttben. Ha magamtól, és csakis magamtól, akkor az együtt létrejön, megszületik, megteremtetik.

Az derül ki ebből a történetből is, hogy együtt-lét Jézus nélkül nincs. Kell valaki, aki szívünk állapota és a Teremtő tisztasága között kapcsolatot teremt, létünkbe az együttet elhozza. Létünket hiányaink pótlása határozza meg, az együttből nekünk ez kell. Feltűnő, hogy ehhez képest Jézus az együttbe csak beletesz, nem vesz onnan semmit ki: önmagamat adom, szolgátok vagyok, örökségem a tiétek. Mert a hit logikája más, mint az ész logikája: együttlétünk gazdagsága akkor lesz nagyobb, ha adok. De miből adjak, ha nekem sincsen? Miért nem a másik ad? Ezekre a kérdésekre tovább kell hallgatnunk Jézust az utolsó vacsora asztalánál.

_  _  _

Hogyan tekintek az Istennel való közösségemre: együtt-létnek, vagy csak kötelező lelki tehernek élem meg?

Hogyan tekintesz azokra a közösségekre, ahová tartozol? Inkább vársz attól valamit, vagy szívesen adsz?

Hogy vagy hiányaiddal? Kitől, vagy mitől várod azok betöltését?