Együtt-lét – első rész

2025.09.03. – Kulcsszavak: együttlét, bizonyosság, érzelmek, elmélyülő  –  

„Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát.” (Lk 22,14-15)

Jézus érzelmi reakcióiról olvasni az evangéliumokban mindig nagyon figyelemre méltó és megrendítő egyben. Sokszor esem abba a gondolati csapdába, hogy a keresztyénségünk megélése a parancsolatokhoz való objektív, ésszerű viszonyunk megélésétől függ. Tenni, vagy éppen tartózkodni valamitől, mert azt mondja az ige: ez a feladatunk. Ezt a mondatot nem cáfolnám meg, de az idézett evangéliumi rész fényében már máshogy értelmezném.

Az evangélium kellős közepén vagyunk, már csak tényleg néhány óra választja el Jézust és a tanítványait attól, hogy átéljék az emberiség sorsfordulását. Jézusra mérhetetlen szenvedés és az emberiség megváltásának feladata vár. A tanítványok kérdések és bizonytalanság között vannak: mi jön most, győzelem, vagy halál.

Ahogy a tanítványok, úgy mi sem tudjuk belátni létünk egészét, a nagy képet. Mi vár ránk, mi minek lesz a következménye? Jézus, amit tudott, elmondott tanítványainak, de ami rájuk várt, arra nem lehetett felkészülni. A következő napok fordulatai, a lent és fönt, a mélységes szomorúság és veszteség, majd a viszontlátás csodája nem azok az események, amelyeket emberi ésszel, szívvel, lélekkel be lehetne fogni.

Bármennyire is embert és hitet próbáló órák is jönnek, azon Jézus nem akar változtatni. Meg van írva, ezért meg fog történni, még akkor is, ha ez nekünk fájdalmas, felfoghatatlan, befogadhatatlan, érthetetlen vagy éppen irracionális. A legkifeszítettebb helyzetben Jézus nem az ésszel szeretne beszélgetni: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát – mondja mélyen a szívéből.
Szavai mintha sugallnák: nem az számít, hogy mit értesz, hanem az, hogy mi most itt együtt vagyunk és együtt is maradunk. Jó veletek lenni, jó együtt lenni az asztalközösségben. Én értetek vagyok, de nem csak úgy, hogy segítelek titeket a bajban, meggyógyítalak, ha betegek vagytok, hanem tietek a testem és a vérem. Mindenestül veletek, értetek vagyok. Most itt, ezen a vacsorán, kötelezem magam arra, hogy együtt leszünk majd a mennyei asztalnál is. Részemről a kötelék köztünk elszakíthatatlan!

Együtt-lét. Létkérdés a Jézussal való közösségünk, létkérdés együtt lenni másokkal. Erősebb szükség ez annál, mint kiszabadulni egy bajból, vagy gyógyulást kapni. Jézus vágyva-vágyik közösségben lenni velünk, odaadni magából mindent értünk. Ha már minden maga alá temetett, ha nincsenek válaszok, ha reménytelen a helyzet, akkor a kenyér és a bor még emlékeztethet: Jézus vágyva-vágyik velünk lenni. Nem az köthet minket hozzá, hogy mindent értünk, hanem annak a megcáfolhatatlan ténye, hogy vágyva-vágyik velünk lenni.

_  _  _

Merülj bele Jézus szavaiba: vágyva-vágyom veled lenni! Milyen érzéseket, gondolatokat hoz fel ez benned?

Jelentett-e már neked vigasztalást a nehézségek között, hogy nem vagy egyedül? Hogyan élted meg ezeket a nehéz helyzeteket?

Mersz-e érzelmi mélységeket és magasságokat is megélni, vagy inkább az ész uralja a hitéletedet?