Egyedül

2026.03.25. – prófécia, magány, megváltás, elmélyülő  –  

„De eljön az az óra, sőt már el is jött, amikor elszéledtek, mindenki a maga otthonába, és engem egyedül hagytok: de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” (Jn 16,32)

„Kinek mondanak engem…?” (Mk 8,27) – kérdezte Jézus a tanítványait. „…Egynek a próféták közül.” (Mk 8,28) – érkezett az egyik válasz. Ő maga is nyilatkozott így korábban önmagáról: „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában.” (Mk 6,4)

Íme hát egy prófécia Jézustól, mégpedig egy különleges prófécia, hiszen ez egy próféciáról – pontosabban annak beteljesedéséről – szóló prófécia. Zakariás próféta néhány száz évvel korábbról származó könyvében szerepel a jövendölés: „Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! – így szól a Seregek Ura. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!” (Zak 13,7) Azzal a tudással, amivel mi szemléljük az evangéliumok történeteit, nehéz nem Jézusra és a tanítványaira értelmezni ezeket a szavakat. S más evangélisták szerint maga Jézus is így értelmezte.

Jézus próféciája azonban nem áll meg azon a ponton, ahol Zakariás könyve. Felvillant még egy képet a jövőből, megmutat még egy pillanatot abból, ami rá vár. „Az Atya velem van.” Akkor jó, akkor minden rendben, gondolhatják tanítványai és még ő maga is próbálja megnyugtatni őket: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) S talán el is hiszik még egy-két órára, hogy nem lesz itt semmi gond. Mindaddig, amíg a Gecsemáné kertben szembe nem találkoznak a fáklyákkal és a fegyverekkel és a prófécia el nem kezd beteljesedni.

Aztán pörögnek tovább az események, egyik a másik után, stációról stációra. A felületes szemlélő pedig talán még ellentmondást is vél felfedezni a „mégsem vagyok egyedül” és az „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” között. Azzal a tudással viszont, amivel mi szemléljük az evangéliumok történeteit, pontosan tudjuk, hogy a történet vége messze nem az „Elvégeztetett!” Mi tudjuk, hogy az Atya valóban vele van, hiszen elérkezik a harmadnap…

De ne szaladjunk ennyire előre! „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Micsoda mélységet kellett átélnie Jézusnak ahhoz, hogy a pár órával korábban kijelentett biztos tudása ellenére ezt érezze! Nem kérdés: Jézus tudta, hogy az Atya vele van és bízott is benne. Ez azonban nem változtatta meg annak a bizonyos mélységnek a fájdalmát. A mélységes egyedüllétnek a fájdalmát. Azt a fájdalmat, amit érted és értem vállalt. Ő. Egyedül.

_  _  _

Mi volt eddigi életed legmagányosabb pillanata? Mi segített kijönni belőle?

Mi volt Istennek számodra tett eddigi legnagyobb ígérete? Beteljesült már?

Hogyan látod a jövődet? Hol van benne Jézus?