Dávid és Góliát – második rész

2025.11.05. – Kulcsszavak: bizonyság, hit, bátorság, elmélyülő  –  

„Negyven nap múlva visszatértek az ország kikémleléséből. Visszamentek, és megérkeztek Mózeshez, Áronhoz és Izráel fiainak egész közösségéhez a Párán-pusztába, Kádésba. Beszámoltak nekik meg az egész közösségnek, és megmutatták nekik a föld gyümölcseit. Elbeszélésükben ezt mondták neki: Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel és mézzel folyó föld az, ilyen a gyümölcse! Csakhogy erős nép lakik azon a földön, a városok falakkal vannak megerősítve, és nagyon nagyok, sőt még Anák leszármazottait is láttuk ott! A Délvidéken Amálék lakik, a hegyvidéken a hettiták, a jebúsziak és az emóriak laknak, a tenger és a Jordán partján pedig a kánaániak élnek. Bár Káléb csitította a népet, amely Mózes ellen fordult, mert ezt mondta: Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert le tudjuk győzni őket, de azok a férfiak, akik vele mentek, ezt mondták: Nem vonulhatunk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb nálunk!” (4Móz 13,25-31)

A fent idézett bibliai történet nem tévedés Dávid és Góliát cím alatt! Fontos tanulság, hogy a nagy, ijesztő helyzetek végkimenetele nem minden esetben happyend. Hálásak lehetünk, hogy Isten igéje annyira leíró, könnyű az adott helyzetbe képzelni magunkat. Ahogy a Dávid és Góliát történetének szereplői helyébe tudjuk képzelni magunkat, úgy ebben a történetben is. A két leírást olvasva könnyen azonosulunk a pozitív szereplőkkel, de a való életben ez már nem annyira egyértelmű.

Csak Mózes, Józsué és Káleb, három ember az egész népből, akiknek volt elég hitük az előttük álló Góliáttal szembenézni. Ahogy a nép elé mernek állni: „Ha az Úr kedvel bennünket, akkor bevisz bennünket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. Csak az Úr ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert a fél fogunkra sem elegek!” Dávid így érvelt Góliáttal szemben: „Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál.”

Nem csak a nagyon bátor kiállás közös a két történetben, hanem az is, ahogy a többség szembenézett az adott helyzettel: hallgatott, vagy félelméről tett bizonyságot. Itt érhetjük tetten a kevés és a sok közötti különbséget. A látottak alapján ugyanis jogos a félelem, érthető, hogy mindenki félti az életét: Izrael mindkét történetben rosszul állna a fogadóirodáknál! Jogos, ha félünk a Góliátjainktól, ha megrettentenek bennünket. Valószínűleg nincs senki közöttünk, aki ne tudna beszámolni egy sor vesztett csatáról, megfutamodásról.

Góliáttal szembeni erőnk nem bennünk van, magunkból nem tudunk bátorságot meríteni. Dávid, Mózes, Józsúé és Káleb sem ezt tették. Erejük hitvallásukban, bizonyságtételükben volt, jobban mondva annak erejében, akiről a bizonyságot tették. Máshonnan megközelítve volt kitől, kiből erőt meríteniük, nem maradtak egyedül félelmeikkel.

Ismerős az a helyzet, amikor a szerszám kézre áll? Ahogy használója tenyere és a szerszám nyele egymáshoz kopik. Ismerjük működését, látszik, ha rutinszerűen vesszük azt kezünkbe. Én így képzelem el a bátorságot, ha jön a Góliát. A Góliátra nem lehet felkészülni, jön váratlanul, rettentve, ugyanakkor nem kell, hogy eszköztelenek legyünk. Számomra tanulsága mindkét történetnek, hogy szemüket a Góliátról „fegyverünk” felé tudták fordítani. A „medvék és az oroszlánok” megtanították őket, hogy a győzelemhez hitünk eszközére van szükségünk. A félelem bizonysága a Góliát, hitünk bizonysága pedig a teremtő Isten és a Megváltó Jézus Krisztus. Erőnk bizonysága nem a páncélban, vagy az erősebb hadseregben rejlik, hanem a hitvalló bizonyságtételben a győzedelmes Istenről. Merj hát bizonyságot tenni naponta, ha jön a medve, vagy az oroszlán, és képes leszel a bizonyságtételre akkor is, ha jön a Góliát és elé kell állnod.

_  _  _

Hogyan szoktál a félelemre reagálni?

Mennyire ismerős a félelem helyzete, le tudod venni szemedet a Góliátról?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de szoktál magadnak bizonyságot tenni a győzelmes Istenről?