Belülről szemlélni

2024.05.08. – személyválogatás, szeretet, szív, elmélyülő  –  

„Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.” (Károli fordítás, 1Sám 16,7)

Biztos vagyok benne, hogy már gyermekként mondták szüleink mindannyiunknak, hogy az óvoda- és iskolatársaink közül ne a külső, a szép ruházat, az izgalmas felszerelés alapján válasszuk meg játszótársainkat. Ezt gyermekfejjel nehéz megfogadni, hiszen ekkor még nem feltétlenül fejlődött ki bennünk az a bölcsesség, ami arra vezérel, hogy azokat a felebarátainkat is mélyebben akarjuk megismerni, akik első látásra kevésbé szimpatikusak nekünk. Később sem egyszerű nem személyválogatónak lenni és nem csak azokkal barátkozni, együtt dolgozni, olyan gyülekezetet és házicsoportot választani, melynek tagjai szimpatikusak, egy rugóra jár velük az agyunk, a meggyőződéseink, esetleg kinézetünk vagy hobbink is azonos.

Az idézett igeszakaszban Sámuel is megreked a külső vizsgálatánál, pedig ő már ekkor bölcs, mondhatni elismert próféta volt. Mégis, ha ennyi „szakmai tapasztalattal” is csak a maga tudására támaszkodott volna, nem csak hogy rossz személyt kent volna fel a vezetésre, hanem egyenesen az Úr akarata ellen vétkezett volna, aki ezt mondta Eliábra tekintve „megvetettem őt”.

Mai kifejezéssel élve Sámuelre is hatott a holdudvar hatás: A szép, okos, kellemes kinézetű embereket hajlamosak vagyunk olyan tulajdonságokkal felruházni, amelyeknek ők egyáltalán nincsenek birtokában. Egyetemi tanulmányaim során sokszor kellett tesztet írnom ebből a tételből. Isten azonban más lecke szerint vizsgáztat minket nap mint nap, mert ő „azt nézi, ami a szívben van”.

Jézus pedig tanításai során maga adja meg a tételsort: viseljük el egymást szeretetben és szeressük azokat is, akiket nem mindig könnyű szeretni. Amit Pál így fogalmaz meg számunkra: “…járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben…” (Ef 4,1b-2)

Tudunk-e a szívünkkel látni? Tudunk-e úgy társaságot választani, hogy nem a kényelmes együttélést keressük, hanem a szereteten alapuló, de olykor küzdelmes közösséget? Emlékezzünk arra, hogy az Úr minket is belülről szemlél. Szemléljük hát mi is felebarátaink szívét.

_  _  _

 

Meg tudod fogalmazni, hogy miért nem tudsz szeretni valakit, akiről pedig tudod, hogy szeretni kellene?

Milyen tulajdonságai vannak ennek az embernek, amit mégis tudnál szeretni?

Mit szeretnél, hogy Téged miért szeressenek felebarátaid?

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu