Békesség szövetsége 3. – Békesség fent

2024.07.24. – áldozat, békétlenség, megbékéltetés, küldetés, elmélyülő  –  

„…Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel…” (Ef 2,16a)

Az előző részeket itt és itt olvashatjátok, hallhatjátok.

Keresztyénként „olcsó” kijelentésnek tűnik azt mondani, hogy Jézus a békesség. Ezzel nem lehet melléfogni, ebbe nem lehet belekötni, s ha bárki mégis megtenné, hát könnyen válaszolhatunk neki pár igeszakasszal, amelyek közül egyik-másik akár szó szerint ezt mondja. De mihez kezdhetünk ezzel a kijelentéssel?

A shalom szó azt jelenti béke, jólét. Egyszerre jelent külső és belső békességet, boldogságot és megszentelődést. Az interneten olvasgatva azonban ennél sokkal érdekesebb együttállást találtam. Mint bizonyára sokan tudjuk, a héber írásban nem jelölik a magánhangzókat. A mássalhangzókból álló szógyökökből pedig különböző szavak származnak. Így a shalom szó ugyanabból a gyökből származik, mint a „megérte”, a „kifizették”, az „előre fizetve”, a „tökéletes” vagy az „egész” szavak. Számomra ezek a szavak összetartoznak, mert mind Jézusra mutatnak! Talán csak véletlen, de nagyon szép.

Jézus megváltó cselekedetének igeideje a „befejezett múlt”. Számára nem volt kérdés, megéri-e emberként megszületni, vagy a kereszten meghalni: megérte. Az ő megváltása révén a mi adósságaink előre ki lettek fizetve. Az ő áldozata egyszeri, tökéletes és teljes egész. Ezért gondolom, hogy a fenti szavak Jézusra mutatnak. S mert így van, gyönyörű egységet alkotnak a békességgel.

Vajon háborúban vagyunk mi Istennel? Még ha abban legtöbben nem is vagyunk, de mindenképpen békétlenségben, hiszen a bűnbeeséskor megromlott vele a kapcsolatunk. Ennek a kapcsolatnak a helyreállítása pedig maga a béke.

Jézus mindezt saját testében állította helyre mindannyiunk számára, egyszer és mindenkorra. „Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Rm 5,1) (Jelen idő, kijelentő mód.) Ezt szolgálta a születése, a növekedése, a cselekedetei, az áldozatvállalása, a kereszthalála és a feltámadása. Ha tehát hiszünk benne, hittel énekelhetjük a 397. énekünkben (RÉ21: 832): „Légy örömmondó, békekövet…”, mert amikor a Jézus szabadításáról szóló örömhírt hirdetjük, a békét hirdetjük. Ezzel pedig Isten akaratának engedelmeskedünk, aki miután megbékéltetett minket önmagával, „reánk bízta a békéltetés igéjét.” (2Kor 5,19b)

A legjobb tehát, amihez kezdhetünk a fenti kijelentéssel, hogy hirdetjük.

_  _  _

Mi a békétlenségeid leggyakoribb forrása? Nyugtalanság, feszültség idején hogyan találod meg a békességedet? Mi nyugtat meg? Közelebb kerülsz ilyenkor Istenhez, vagy távolabb?

Miként mondanád el valakinek, aki békétlenségtől szenved, a békéltetés Igéit? Elmondanád?

Hol érzed éppen most szükségét annak, hogy békekövet legyél? Hogy tudnád ezt a szerepet/küldetést betölteni? Ha nem megy, miért nem megy? Mi segítene, hogy menjen? Ha megy, miért megy ilyen jól?