Békesség szövetsége 2. – Békesség lent

12024.07.10. – elkülönülés, áldozat, mindenki, békesség, elmélyülő  –  

„Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, és „békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek”. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.” (Ef 2,14-18)

[Az előző részt itt olvashatjátok, hallhatjátok.]

A zsidók mindig is igyekeztek elkülönülni mindenkitől, aki nem zsidó. Valamilyen módon minden helyzetben próbálták megmutatni, hogy két része van a világnak: a zsidók és a nem zsidók. Utóbbiakat akár pogányoknak is nevezhetnénk, de ez a szó annyi mindent jelentett már az idők során, hogy nehéz pontosan kifejezni vele azt, amire gondolunk. Használták „nem zsidó”, „többistenhívő”, „nem Istenben hívő”, „nem megkeresztelt” értelemben és még ki tudja hány jelentésben. A páli időszakban beszéltek „zsidókeresztyénekről” és „pogánykeresztyénekről”. De még a múlt században is a székelyek például pogánykának hívták a még meg nem keresztelt gyermeket. A fenti „két nemzetség”, amikor Pál leírta, leginkább a zsidó- és pogánykeresztyéneket jelentette, de hisszük, hogy rólunk, akik a szó szoros értelmében nem vagyunk pogány- (tehát többistenhitről megtért) keresztyének, szintén szól ez az igeszakasz.

Az elkülönülés egyik eszköze volt a jeruzsálemi templom külső udvarát a belsőbb részektől elválasztó fal is, amelyen túlra nem zsidó már nem léphetett. Habár fizikailag ezt a falat csak sokkal később és nem is ugyanazzal a céllal döntötték le, mégis, szimbolikusan ez a fal is leomlott Jézus áldozatának hála. Mert ez az áldozat szólt egyaránt mindenkinek: távoliaknak és közelieknek, zsidóknak és nem zsidóknak, nekik és nekünk. Ez az áldozat meghirdette az Isten békességét mindenkinek. Mindenkinek!

Valójában Jézus tanítása szerint a világon senkire (értsd: senkire!) nem tekinthetek úgy, mint aki a fal túlsó oldalára való. Minden egyes ember potenciálisan Isten gyermeke. Persze nem kell mindannyiunknak azonnal a Közel-Keletre utaznia evangelizálni! Akit oda hív Isten, annak meg lesz erre a lehetősége. Lehet, hogy épp a szomszéd vagy a boltban a pénztáros vagy egy járókelő a villamosmegállóból az, akinek szüksége van arra, hogy megismerje Jézus áldozatát és megtudja, hogy „általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.” Járj hát nyitott szívvel, hogy felismerd a szükséget és alkalom adtán el tudd indítani felebarátodat a megismerés útján!

_  _  _

Vannak-e olyan emberek (embercsoportok), akikre nehéz úgy tekintened, hogy ők is Isten gyermekei lehetnek? Vajon mi okozza ezt az elkülönülést benned?

Keress olyan pillanatokat életedben, amikor úgy tudtál önmagadra tekinteni, mint Isten gyermeke! Keress olyanokat is, amikor úgy érezted, hogy biztosan nem lehetsz az! Mi volt a különbség a két helyzet között? Minek volt köszönhető az előbbi érzésed, mi okozta az utóbbit? Előfordul-e még, hogy az utóbbit érzed? Ha igen, próbáld megérteni, szabad utad van az Atyához Jézus érdeméért!

Nézz körül a környezetedben. Van-e, akinek szüksége van arra, hogy megismerje Jézus érte hozott áldozatát? Ha igen, járj közben érte és kérd el az alkalmat, hogy elindíthasd őt ezen az úton!