Azért most én csábítom őt 1.

2026.04.22. – paráznaság, csábítás, Isten szeretete, elmélyülő  –  

„Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívhez szólóan beszélek vele.” (Hós 2,16)

Amikor ez az ige megtalált, még időben Húsvét előtt jártunk, a böjt napjait éltük. Azóta sem ereszt, és késztetést éreztem, hogy hosszú kihagyás után írjak az elmélyülőbe, erről az igéről.

Hóseás a tizenkét kis próféta egyike, és a prófétálás nehéz útját kapta, mert a saját életén keresztül prófétált. Amíg más próféták különböző jelképeket használtak, hogy az üzenetet szemléltessék, Hóseás fájdalmas családi élete önmagában egy jelkép volt. Isten parancsára fiatalon megnősült, egy Gómernek nevezett asszonyt vett el, aki parázna volt, és a házasságuk alatt is hűtlenkedett, miközben Hóseás hűséges volt, szerette őt, és mindent megtett annak érdekében, hogy megtartsa az asszonyt.

Isten Hóseás házasságán keresztül mutatja be a választott népével való kapcsolatát. A házasság az egyedüli olyan emberi kapcsolat, amely leginkább alkalmas arra, hogy megmutassa Isten és a választott népe közötti szövetséget. A szövetséget, amelyben Isten hűséges marad, de a nép újra és újra megtöri azt a paráznaságával.

Mert mi is jelent a paráznaság? Ha mástól várom, és fogadom el azt, amit a házastársamtól, a szövetségesemtől kellene megkapnom, és amit ő kész is, és hatalmában is van megadni.

Isten kiválasztotta magának ezt a népet, de a nép aranyborjúra, királyra vágyik, idegen istenekre, idegen lehetőségekre.

És mi az én paráznaságom?

Isten megígérte, és Fia halálával meg is pecsételte, hogy velem lesz, és tervet, jó tervet készített az életemre.

Kérhetnék tőle bármit, de én megyek a magam feje után. Számmal az Istenemnek mondom, de közben más lehetőségeket is kutatok. A be nem teljesített vágyaimra még csak nemet se mondott, de én megpróbálom megszerezni magamnak más úton, még mielőtt Isten válaszolna. A vágyainkon keresztül vagyunk elcsábíthatóak, és bármennyire is tiltakozunk ez ellen, ez a zsigereinkben van az első emberpár esete óta.

A második fejezet elején azt olvassuk, hogy milyen büntetést érdemel a paráznává lett nép (a paráznaság büntetése a törvény szerint: halál), de a fejezet közepén már egy új kezdetről beszél. Az új kezdet pedig a fenti mondattal indul.

„Azért most én csábítom őt..”

A paráznaság csábítás eredménye. A parázna ember gyengesége, hogy elcsábítható. Erre azt mondja az Úr, hogy a gyengeségedet használom, mert ha elcsábítható vagy, akkor most én foglak elcsábítani.

Isten, mint csábító? Hát így még nem gondoltam rá, pedig az ő szájából hangzik el a fenti mondat. Milyen más az, amikor Ő csábít el. Mert addig, amíg az a csábítás, ami nem Istentől ered, a bűnbe visz, elbukást eredményez, Isten csábításának a célja a megtérés, a helyreállítás.

Mélyen megrendített az a szeretet, ami ebből a pár szóból árad. Azt láthatjuk, hogy meddig megy el Isten annak érdekében, hogy ráfigyeljünk, hogy végre megmenthessen. Azt mondja el ezzel, hogy ismerlek, tudom a dolgaidat, a vágyaidat, a gyengeségedet! A vágyaid miatt annyiszor buktál már el, hallgattál az Ellenségre, helyettem, és ezzel annyi szenvedést okoztál már magadnak. Ezért most ezt használom fel, mert nagyon szeretlek. Ha ebből értesz, ezen a nyelven szólok hozzád.

Vihetne erővel, lecsaphatna ránk hatalommal, de ő szeretettel csalogat magához, hogy a szívünkre beszéljen.

Folyt. köv…

_  _  _

Gondoltál-e már rá, hogy mi az a vágy, ami olyan erős, hogy akár Isten segítsége helyett, mellett, hajlandó vagy más hatalmak felé is elcsábulni?

Mi az a vágy, amivel kapcsolatban azt mondod, hogy bármi áron is eléred, megszerzed?