Adjatok számot

2024.05.15. – aggódás, félelem, remény, számadás, elmélyülő  –  

„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3,15)

A bizonytalanság érzése, a jövőtől való félelem, a kevés vagyok tudat sokunk sajátja. Környezetünk, a világpolitika, a nemzetközi helyzet nem éppen ennek ellentétét erősíti bennünk. Sok a kérdés, amelyek ilyenkor felmerülnek. Választ is igyekszünk találni ezekre, hol jobbat, de jellemzően nem kielégítőt, megnyugtatót. A bennünk kavargó érzések a félelem, az aggódás, a bűntudat, a szégyen: annak érzése, hogy a nagy egészben elveszettek, elfelejtettek vagyunk. Sokszor még magunk előtt sem vagyunk fontosak, így nem véletlen, ha úgy érezzük, hogy másoknak biztosan nem.

Van-e válasz, van-e megnyugvás a viharok között? Keressük a biztos pontokat. Visszahúzódunk biztosnak vélt várunkba, vagyont gyűjtünk, hogy bebiztosítsuk magunkat, alkalmazkodunk, alárendeljük magunkat másoknak egy kis kapaszkodóért, a biztonság érzésének reményéért. Az idősebbek már jól kiépített túlélési stratégiákkal rendelkeznek, hogy a félelmeket, az aggódást jól tudjuk leplezni, távol tartani magunktól.

Jellemzően érzéseinket próbáljuk kezelni és attól remélni, hogy helyzetünk majd megváltozik. Pozitív érzések gerjesztésével reméljük a környezetünk változását. Mindez elítélendő? Nem! Mert alapvetően így működünk, emberi természetünkből következik mindez. Szívbeli állapotunk alapvetően erre képes. Ilyen mintákat tanultunk, így működnek környezetünkben is mások. Ha a belső gyógyulás nem lehetséges, akkor a tüneti kezelések bizonyulnak logikus választásnak.

Péter azonban nem erről beszél. Jézus Krisztus megváltása ugyanis nem az ember tüneti problémáira jött gyógymódot adni. Nem javítani, csinosítani jött életünket, hanem megváltani, a halál állapotából az életre. A pozitív érzések helyett a szívet jött gyógyítani. Az emberi természet javíthatatlan, ezért Jézus nem javítani jött, hanem kicserélni, újjászülni.

Nem véletlen, hogy Péter ezzel a szóval kezdi, hogy „ellenben”. Az üldözött gyülekezet felé intézett szavaiban valami minőségileg másra szeretne rámutatni a félelem helyett. Krisztus biztos pontként itt van köztünk is ígérete szerint. A kérdés az, hogy mi őt minek tartjuk. Péter arra buzdít, hogy tartsuk szentnek szívünkben, ott legbelül, ahonnan a félelmeink is jönnek. A félelem helyett dönthetünk arról, hogy tekintetünket Jézusra helyezzük, ígéreteiben bízunk. Jézus Krisztus szilárd, biztos alapként ma is áll. Ez nem kérdés! A kérdés az, hogy én ezt minek tartom.

Péter azonban ennél is tovább megy. Arra szólít fel, hogy Jézus Krisztust ne csak szilárd alapnak tartsam, szentnek szívemben, hanem arra is, hogy adjak erről számot. Azaz mondjam meg, hogy egy-egy helyzetben hogyan döntöttem. Engedtem a félelmeimnek, vagy Jézus Krisztust tartottam szilárd alapomnak. A számadás az fizikai elszámolás, ott nincs helye szép elméleteknek, nagy szavaknak. Az elszámolás forintra, fillére megy: a Krisztus biztos alapjára vagy a félelemre. Végül mivel fizettem, mit használtam fel, mi alapján döntöttem? Péter ezt mondja: „De még ha szenvednétek is az igazságért, akkor is boldogok vagytok.” Ennek a boldogságnak alapja van: Jézus Krisztus, aki tegnap, ma és
mindörökké ugyanaz.

Assisi Szent Ferenc imája: Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni. Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

_  _  _

Hogyan tekintesz ma Krisztusra? Szíved reménye, a Szent, vagy más van ott legbelül?

Mitől aggódsz ma leginkább? Hogyan formál téged ez az aggódás? Mit teszel, vagy éppen kerülsz?

Miről tudnál számot adni ma aggodalmaidra tekintve?