2025.03.19 – Kulcsszavak: Szentlélek, vezetés, lélektől született, elmélyülő –
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (ApCsel 2,1-4)
Az előző részben Jézus arról tanított minket a Szentlélekről, hogy az a szélhez hasonló, fú amerre akar, nem tudjuk honnan jön és hová megy. Jézus ezzel azt akarja tanítani nekünk, hogy a lélektől született embert a Szentlélek vezeti. A lelki embert nem az motiválja, hogy pontosan tudja, hogy hova vezet az út, hanem az, hogy alapvetően bízhat Istenében, aki őt újjáteremtette, aki által újonnan születhetett.
Hasonlót élhettek meg a tanítványok Jézus halálát követően is. Megvolt bennük a bizalom Jézus iránt, akivel olyan sok időt töltöttek együtt fizikailag is. De látták halálát, földi életének elmúlását is. Sokkoló erővel hathatott rájuk Jézus feltámadásáról szerzett tapasztalatuk és Jézus mennybemenetele. Hatalmas mélységek és magasságok, soha nem tapasztalt élmények sora után a félelem egybegyűjtötte őket egy szobába és várták, hogy mi lesz. Döntöttek szívükben: Uram kihez menjünk, örök életnek beszéde van tenálad.
De a következő lépés nem volt ismert számukra, nem tudták mi következik. Vártak. Félelemben vártak. Rettegve imádkoztak. Nagyon nehéz, embert próbáló napok lehettek számukra, amikor a remény és a félelem, a meggyőződés és a valóság egymásnak feszülnek. Sokszor élhetünk át hasonló helyzeteket, nem tudva hogyan fog alakulni a jövő. Bíznánk szívünk szerint, de félünk is körülményeinkre tekintve.
Jézus ígérete szerinti Szentlélek azonban nem hagy bizonyosság nélkül. Két érdekes szófordulat tűnt fel az igeszakasz első mondatában: „amikor eljött pünkösd napja” és „hirtelen”. Bízhatunk abban, hogy eljön a rendelt ideje mindennek. Még akkor is, ha mi ezt máskorra várnánk vagy máshogy. Az ember oldaláról ez hirtelen, váratlanul következik be. Szél, zúgás, lángnyelvek: egyértelmű jelei Isten tevékeny munkájának világunkban. Félreérthetetlen jelei Isten ereje megnyilvánulásának.
A lélektől születés ezt jelenti számomra, hogy kész vagyok befogadni Isten Szentlelkét, kész vagyok engedni vezetésének. És kész vagyok indulni, mikor az indulásra késztet. Micsoda erő az, amikor a rettegő tanítványból hitvalló tanítvány lesz. A bizonytalanból bizonyosság. A reménytelenségből remény. Erre nincs hitgyakorlat, módszer vagy követendő leírás. Erre a Szentlélek van, amely fú amerre akar, nem tudod, hogy honnan jön és hová megy. Isten lelke a bizonyosság a bizonytalanságban.
_ _ _
Hogyan élted meg a Szentlélek erejét életedben?
Hogyan fogalmaznád meg magadnak: bizonyosság a bizonytalanságban?
Hogyan éled meg a gyakorlatban Isten vezetését, amikor nem látod a következő lépést?
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala