A női(es)ség határa

2025.12.17. – Kulcsszavak: nőiesség, egyenrangúság, teremtés, megváltás, elmélyülő  –  

„Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön mozgó minden élőlényen!” (1Móz 1,27-28)

Bizonyára sokunknak feltűnt már, hogy az ókor embere (még a nők is) másként tekintett a nőre, mint a férfira. Ez néha kissé meglepő módon jelentkezik. „Boáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopódzott az asszony, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt.” (Ruth 3,7)

Máskor pedig egészen megbotránkoztató módon. „Itt van az én hajadon lányom, meg a férfi másodfelesége, kihozom őket, erőszakoskodjatok azokkal, és tegyetek velük, ami nektek tetszik, de ezzel a férfival ne kövessetek el ilyen gyalázatos dolgot!” (Bír 19,24)

Persze nem szabad elmennünk azok mellett a tények mellett, hogy az ószövetségi történetekben sokszor emelik ki a nők bölcsességét, fontosságát, találkozhatunk elöljáró (például Debóra bírónő – Bír 4), vagy egy-egy közösség számára különösen tisztelt (például Hulda prófétanő – 2Kir 22, vagy Eszter – Eszter könyve) nővel is. Nem is beszélve a feleségekről, akik több ószövetségi történetben is férjük támaszaiként, bölcs társaikként jelennek meg.

Mégis könnyen felfigyelhetünk arra, hogy a férfi volt az, akinek lehetett több neje, fordítva nem volt lehetséges. És már maguk a mózesi törvények sem kezelték egyenrangúan a nőket, hiszen – hogy csak egy példát mondjunk – a férfi volt az, aki elbocsáthatta feleségét, fordítva nem volt lehetséges. „Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és férje lesz annak, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy küldje el a házából.” (5Móz 24,1) És értjük, ugye, hogy nem főbenjáró bűnről, hanem szubjektív valamiről van itt szó, valami ellenszenvesről.

Nem akarok persze demagóg módon érvelni, hiszen nem tudom pontosan, hogy az akkori szövegekben egy-egy kifejezés pontosan hogyan jelent meg és milyen jelentést is hordozott. De nincs is erre szükség. Hiszen az Újszövetségből (és persze a történelemből) kiderül, hogy ez a negatív megkülönböztetés Jézus korára el is ért egyfajta csúcspontot. Kizárták a nőket például a tanúskodás lehetőségéből, alig-alig volt ok, ami miatt elmehettek otthonról, nem állhattak szóba férfiakkal, nem dolgozhattak, elkülönítették őket a templomban és még sorolhatnánk.

Jézus gyakorlata ezzel (is) erősen szembe megy. Valószínűleg sok kortársa számára megbotránkoztató módon „felemelte” a nőket. Vagy akár fogalmazhatunk úgy, hogy visszahelyezte őket a kezdettől fogva nekik adatott státuszba. Emlékezhetünk például, hogy még tanítványai is mennyire megrökönyödtek, amikor látták őt nyilvános helyen a samáriai asszonnyal beszélni: „Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél…” (Jn 4,27a) A bővebb tanítványi körébe is szívesen fogadott nőket. Voltak köztük olyanok is, akik még vándorlásában is követték őt: „Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.” (Mk 15,40-41)

Persze mi, akik értjük, hogy Jézus nem azért jött, hogy érvénytelenné tegye a törvényt, hanem azért, hogy betöltse azt, ezen nem lepődünk meg. „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28) Pál szavai témánkra vonatkoztatva kategorikusan kijelentik, hogy a férfi és a nő Krisztusban egyenrangú. De Jézus valójában nem ezért teszi, amit tesz. Hiszen ő pontosan tudja azt, hogy a férfi és a nő – a nyilvánvaló különbözőségük ellenére és azokkal együtt is – már a teremtésben egyenrangú. Alapigénk bizonysága szerint olyannyira, hogy még a földi küldetésük és az erre kapott áldás is közös.

_  _  _

Van-e olyan helyzet, amelyben férfi és nő között alá-fölérendeltségi viszonyt tartasz helyesnek? Gondolj az „ez a férfi dolga” / „ez a nő dolga” kijelentéseidre, ha vannak ilyenek! Vajon mi jogos ezek közül?

Mit jelent számodra az, hogy a férfi és a nő egyenrangúként lett teremtve is, megváltva is?

Hogyan tudsz beleállni (akár egyedülállóként is) abba, hogy férfinek és nőnek közös a küldetése?