A nőiesség határa

2025.10.22. – Kulcsszavak: nőiesség, szerepek, felelősség, társ, elmélyülő  –  

„Hét asszony ragad meg egy férfit azon a napon, és azt mondja: a saját kenyerünket esszük, és a magunk ruhájába öltözünk, csak hadd viseljük nevedet! Vedd le rólunk gyalázatunkat!” (Ézs 3,28)

21. századi hajadon nőként egyszerre ijesztőnek és értelmetlennek hathat ez a vers, hiszen mi lehet olyan nagy probléma abban, ha magamnak kell gondoskodnom magamról? És köszönöm, az örökölt nevemmel is egészen jól megvagyok. Mégis, olvasva a teljes harmadik fejezetet, egyértelmű kép bontakozik ki előttünk. Júda népe Istentől való elfordulása miatt teljes katasztrófát szenved, nemcsak viszály lesz és „a nép egymást nyomorgatja” (3:6), hanem a vezetésben is káosz fog uralkodni, a férfiak halála miatt pedig a normális családi berendezkedés is felbomlik: olyan nagy lesz a férfihiány, hogy a nők teljes kétségbeesésükben inkább ellátják magukat és osztoznak még hat nővel egy férfin, csak hadd ne maradjanak egyedül, hiszen az egyet jelent a szégyennel.

Innen 2025-ből könnyen mondhatjuk azt, hogy „hát, de kéremszépen, nőként egyedül is meg kell tudnom állni a helyem, nincs szükségem férfira, minek kell ennek ekkora feneket keríteni?” A Példabeszédek derék asszonyáról szóló elbeszélés is mutatja, hogy a nő bizony hozhat önálló döntéseket, tehát nem kéne ennyire függeni az erősebbik nemtől, ugye?

Mint oly sok mindenre, Isten erre is egy sokkal jobb elgondolást alakított ki: az Ő szemében a férfi és a nő egyenlő, segítőtársul rendelte őket egymás mellé. A teremtéskor a férfinek külön parancs is adatik, hogy hagyja el apját és anyját, ragaszkodjon feleségéhez, azaz mindenben őt támogassa, mellette álljon ki és gondoskodjon róla. Az „ézsaiási katasztrófa” következtében azonban pont ennek az ősi rendelésnek mondanak ellent az asszonyok, „mikor felszabadítják az ellátásukkal kapcsolatos mindennemű gondoskodás kötelezettsége alól” (Kálvin János: Ézsaiás könyvének magyarázata, 76. oldal) az általuk megragadott férfit.

Egy kedves ismerősöm ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a női függetlenség elfogadásával sokkal nagyobb terhet vállaltunk mi nők magunkra, mint amit Isten eredetileg elképzelt számunkra. Azzal, hogy kivesszük a férfiak kezéből az ellátásunk jogát, az Úr által rendelt szerepeinkből esünk ki és „sok mindenért aggódunk, törjük magunkat” szem elől tévesztve azt az egyet, amelyre valójában szükségünk van (Lk 10:41-42). Még egyszer hangsúlyozom, Isten mindig azt akarta, hogy a két nem, akiket ő teremtett, egyenlően és egymással harmóniában éljenek, így sosem tekinthetünk úgy az egyikre, hogy ő több, mint a másik. A már korábban említett derék asszony példájából is egy harmonikus kapcsolat olvasható ki a feleség és a férj között: míg a nő örömmel gondoskodik a háza népéről, férjének szíve pedig „bízik benne” (Péld. 31:11) és „dicséri őt” (Péld. 31:28.), tetteit a városkapuban is emlegetik (Péld. 31:31). A nő szorgalmával és irányítási készségeivel segíti férjét, aki minden elismerést megad neki, ám tudják, hogy hol vannak a határaik felelősségben és jogkörben.

Lehet, hogy félünk a kiszolgáltatottságtól, attól, hogy nem a magunk urai vagyunk. Ám, ha magasabbra emeljük a tekintetünk, tudjuk, mindannyian első sorban Istentől függünk. A férfiak az Ő segítségével gondoskodnak a rájuk bízott nőkről, akik pedig szintén az Úrtól kapnak erőt, hogy betöltsék a nőiségükkel járó feladatokat. Aki pedig „Sionban megmarad (…), azt szentnek hívják (…), [és] az Úr Sion hegyének minden helye és gyülekezet fölé nappal felhőt és ködöt, éjjel pedig fényesen lángoló tüzet teremt, mindezek fölött pedig dicsősége lesz az oltalom.” (Ézs 4:2-4).

_  _  _

Kérdések nőknek:

Hogy érzem, vajon többet vállaltam magamra, mint amit Isten szeretett volna rám osztani eredetileg?

Hogyan támaszkodom férjemre, apámra, férfi testvéremre vagy rokonaimra? Merek segítséget kérni, rájuk hagyni azokat a feladatokat, amik nekem már nehezek?

Meg merem élni azt a szerepet, amit Isten nekem mint nőnek talált ki?

Kérdések férfiaknak:

Hogy érzem, tényleg kivették a kezemből a gondoskodás jogát és felelősségét?

Milyennek látom a fentiek függvényében a feleségemet, anyámat, lánytestvéremet?

Meg merem élni azt a szerepet, amit Isten nekem, mint férfinak talált ki?