Kérjetek és adatik nektek 6. – A tusakodó ember kérése

2026.10.28. – küzdelmek, belső konfliktus, áldás, elmélyülő  –  

„Valaki birokra kelt vele (Jákóbbal), egészen hajnalhasadtáig. De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, úgyhogy kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja, miközben vele birkózott. Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” (1Móz 32,25-29)

Sokféle küzdelemmel kell szembenéznünk életünkben. A leginkább nehezek azok, amelyeket ott belül, önmagunkkal kell megküzdenünk. Vannak, akik egész életünkben igyekeznek elkerülni ezeket a nehéz belső tusákat, vannak, akik inkább feladják. Jákób nem tartozott azok közé, akik feladnák küzdelem nélkül.

Emlékszünk még Jákób első kérésére? Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok…. Ezek a szavak hangzottak el még menekülőútja kezdetén, odafelé. Isten megtartotta szavát, megáldotta. Egy idő után forróvá vált a talaj a lába alatt az idegen földön, ott sem lehetett maradása. Vissza kellett hát térnie oda, ahonnan gyakorlatilag köszönés nélkül jött el. Félt visszamenni, szembesülni mindazzal, amit maga mögött hagyott, amit nem oldott meg, nem rendezett, nem zárt le. Ott volt vele ennek a nyomasztó ténye még hosszú évtizedek után is.

Ismerős a helyzet? Szembenézni a múlttal, a hibákkal, az elrontott dolgokkal. Ahogy ez az ige is kifejezi, nem könnyű. Megtett minden előkészületet, ajándékokat válogatott bátyjának, jól felkészült, amit emberileg meg lehetett tenni. Mégis tudta, hogy valami még hiányzik. Az Úr vele volt, megőrizte az úton, megóvta Lábán haragjától, minden fizikai szükségét betöltötte. Mi kell még, kérdezhetnénk.

Jákób talán most először érezte valaminek az égető hiányát. Nem hagyta nyugodni ez egész éjszaka. Érezte ennek a hiányát, mégsem tudta kimondani, kérni Istentől. El kellett ezért jönni Valakinek, hogy kérésre bírja Jákóbot. Komoly, fárasztó, férfias küzdelemről ír az ige, amely egészen hajnalig tartott. Jákób győztes típusú ember. Nem adja fel, küzd. Ahogy a történetéből eddig megismertük, győztes csaták állnak mögötte.

Akkor mégis minek az égető hiányát érezte? Annak, hogy az kevés, ha az Isten velem van. Megszerezhet sok mindent, ahogy ezt meg is tette. Ügyes húzással övé az apai áldás, Lábán lányai és jószágai. A valódi nyeresége azonban nem ezek. Van valami el nem múló, amit nem szerezhet meg, ami bármilyen ügyeskedés, leleményesség és küzdelem ellenére sem lesz az övé. Ez az áldás, az Isten igenje az életére, az Istennel kötött szoros szövetség. Rájött, hogy az Isten áldásában soha nem részesülhet, ha azt nem kéri. Isten sok évvel ezelőtt neki tett egyoldalú szövetségére neki is igent kell mondania.

Jákób egyedül indult útnak. Most is egyedül állt ott Isten előtt, de most már ő kér: nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz. Nem megyek tovább nélküled. Ha velem lesz az Úr – kérte akkor Jákób. Veled megyek, mondja most Istennek. Ez az áldás, az Isten jelenléte, amikor nem Ő jön velünk, hanem mi megyünk vele. Most már haza lehet menni, mert a dolgok már nem rajtam múlnak.

_  _  _

Milyen belső küzdelmeid vannak, amire még nem kaptál megoldást?

Hogyan szoktad megoldani a belső konfliktusaidat?

Inkább egyedül, vagy másokat bevonva küzdesz meg a nehéz helyzetekkel?