2026.06.03. – megismerés, ragaszkodás, szeretet, eggyéválás, elmélyülő –
„Azután Ádám ismerte (jádá) feleségét, Évát.” (1Móz 4,1)
„Eljegyezlek magamnak örökre, éspedig igazsággal és törvényességgel, irgalommal és kegyelemmel (heszed-szeretettel) jegyezlek el magamnak, és megismered (jádá) az Urat.” (Hós 2,18-19)
Van olyan ismerés, ami információ, és van olyan, ami intimitás, ragaszkodás, bensőséges megismerés.
A jádá gondoskodást, törődést, odaszánást jelent, a másikhoz való ragaszkodást.
A hóseási igéből az utolsó mondatrész ragadta meg a figyelmemet. Több alkalommal, főleg házassággal foglalkozókon találkoztam már a jádá szó jelentésével. Fejtegettük, boncolgattuk, körbejártuk hogyan jelenik meg ez a fajta megismerés a legbensőbb kapcsolatunkban. Általában a testi egyesülés bensőségességét jelzik vele. A mózesi ige is úgy folytatódik, hogy Éva fogant méhében.
Én azonban most azt szeretném körbejárni, hogy hogyan egyesülhetünk Istennel. Több írásomban is kitértem már arra a tényre, hogy a világmindenség Ura legfőbb vágya, hogy egyek legyünk Vele, hogy a legbensőbb lényünkig kapcsolódni tudjunk. Mindent ennek érdekében tesz. Isten mindent úgy alakít, hogy utat készítsen a közösséghez, az együttléthez, a szeretetkapcsolathoz, a kötődéshez, az eggyé váláshoz.
Istennel kapcsolatban lenni szintén jádá.
Két különböző dolog csak tudni Róla, és ismerni (jádá) Őt. Egy ószövetségi rész jutott eszembe: a nép nem közelítheti meg a hegyet, ahol Isten találkozik Mózessel. Szent, távoli, megérinthetetlen, tiszteletet parancsoló.
Ahhoz, hogy megismerjük ezt az Istent, elég közel kell lenni Hozzá, hogy megérinthessük, megtapasztaljuk Őt.
A megváltás csodája, minden értelmet felülhaladó tette nyitott utat számunkra. Isten már nem megközelíthetetlen. Hallhatom a hangját, olvashatom a szavait, zörgethetek az ajtaján és Ő felemeli a fejem, közel hajol hozzám, megérint, bekötöz, átölel és soha nem hagy magamra.
Lehetsz mérges, csalódott, dühös, kétkedő, Ő nem bánja, nem ijed meg tőle, csak soha ne távolodj el annyira, hogy a szívetek ne tudjon találkozni!
Istent ismerni azt jelenti, hogy olyan bensőségesen ragaszkodsz Hozzá, hogy együtt mozdulsz Vele, és Ő rajtad keresztül cselekszik.
A fent említett ige ígéret, megismered az Urat, míg néhány oldallal odébb, már felszólítássá alakul: „Törekedjünk arra, hogy megismerjük (jádá) az Urat! Eljövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, amely megáztatja a földet.” (Hós 6,3)
Azaz mindkét fél aktív közreműködése szükséges a valódi megismeréshez. Isten oldala biztos, megingathatatlan, állj bele te is!
_ _ _
Keress az Isten-élményeid közt példákat olyan megismerésre, ami információ és olyanra, ami jádá!
Milyen körülmények között érzed magad igazán közel Istenhez?
Mit tehetnél, hogy ennél is közelebb kerülj, vagy hogy gyakrabban kerül igazán közel hozzá?
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala