Levágta a jobb fülét – ismét megtagadta

2026.04.08. – bátorság, félelem, megtagadás, győzelem, elmélyülő  –  

„Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt” (Jn 18,10)

„A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.” (Jn 18,26-27)

Sokat gondolkodtam ezen a néhány órán, és Péter reakcióin. Hogy lehet az, hogy aki Jézus elfogásakor, dacolva a Júdás mellett lévő „katonai csapattal”, ennyire vakmerően cselekszik, és próbálja védeni Jézust, akivel az elmúlt években szoros kapcsolatban volt, néhány órával később megtagadja Őt. Aztán még kétszer elárulja. Lehetséges, hogy a Gecsemáné kertben a kardrántás spontán reakció volt csupán, később pedig, amikor már mestere a Szanhedrin előtt volt kihallgatáson, Péter feje kitisztult annyira, hogy felmérje, az ő élete is veszélyben lehet. A helyes választ persze nem tudnám megadni, mindenesetre érdekes volt belegondolnom abba, hogy én hogyan cselekedtem volna egyik-másik helyzetben.

Miközben ezen töprengtem, eszembe jutott az egyik kedvenc filmem egy jelenete. A Felemelkedés című drámában van egy rész, amikor a főhőst egy hatalmas kút mélyébe dobják abban a reményben, hogy onnan többet nem tud előjönni. A kijutásnak egyetlen, igen veszélyes módja van, ha valaki a kúton fellelhető kisebb kilépőkön ugrálva halad egyre feljebb. Az utolsó ugrás a legveszélyesebb, legnagyobb, ezért főhősünk, amikor próbálkozik a meneküléssel, egy jól látható, és fizikailag érezhető biztonsági kötelet köt magára, hogy ha nem lenne elég nagy a lendület, akkor a kötél megfogja a halált jelentő zuhanástól. Többszöri próbálkozás után az egyik lenti, bölcsebb rabtársa azt javasolja neki, hogy ugorjon kötél nélkül. Amíg látható módon biztosította magát, addig kevés tétje volt ugyanis annak, mennyit ad bele az ugrásba…

Talán Péter számára meghatározó volt az, hogy közvetlen közelről látja Krisztust, ott van mellette, és eddig is minden hasonló helyzetben megnyugtató és megoldást jelentő volt a személye. Az elmúlt időszakban is voltak nehéz helyzetek, de Jézus jelenléte megoldotta ezeket a problémás szituációkat, gondoljunk csak a tengerre… A nagytanács előtt azonban megszűnt az a fizikai közelség, ami az eddigi kapcsolatukat jellemezte. Hogy mit látott, hallott a történtekből, azt nem tudni, az evangélium annyit ír, hogy „kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző lánynak, és bevitte Pétert” (Jn 18,16). Péter vívódása, hogy látni akarja mesterét, követni a sorsát, ugyanakkor fél is attól, hogy vele mi történhet, nagyon érzékletesen kirajzolódik az igeszakaszból.

Azt hiszem, Péter félelme természetes emberi reakció volt. Viszont a tanítvány története tovább folytatódik, hiszen ő az, aki a mennybemenetel után, amikor fizikai valójában már nem látta Jézust, a Szentlélekkel megtelve prédikált pünkösdkor, hitében megerősödve. És ő volt az, aki végül kereszthalált halt hite és missziós tevékenysége miatt. Istenben bízva, érte a halált is vállalva, „B” terv és menekülő útvonal nélkül.

A korábban említett filmjelenetben főhősünk biztosítókötél nélkül ki tud ugrani a kútból. Ő saját magában, önnön erejében bízik, és megmenekül, majd legyőzi a gonoszt. Micsoda reménység számunkra az, hogy nekünk van Mennyei Urunk, aki számon tart ma is és minden nap és akinek szeretete felénk kimeríthetetlen és felfoghatatlan, hiszen gyermekeként tekint ránk! És aki most is arra vár, hogy megosszad vele a félelmeidet, szorongásodat, elakadásodat. És aki nem hagyta ránk az esélytelen küzdelmet, hanem legyőzte a gonoszt.

_  _  _

 

Mik azok a félelmek, amelyek napi szinten előjönnek az életedben? Mitől félsz leginkább?

Mi az, ami általában megnyugtat, ami feledteti a félelmedet?

Mit gondolsz, amikor ezek az érzések előjönnek benned, Isten mit mond személyesen Neked? Hogyan szól hozzád, milyen szavakkal nyugtat meg téged?

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu