Amikor Isten hallgat

2025.07.02. – Kulcsszavak: várakozás, csend, hit, bizonyosság, elmélyülő  –  

„Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pelyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura –, nem marad sem gyökerük, sem águk. De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. Úgy széttapossátok a gonoszokat, hogy porrá lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet elhozok! – mondja a Seregek Ura. ” (Mal 3,19-21)

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,8-10)

Az első vigasztaló, reményt adó isteni szót egy fogságban megtizedelt, megtört nép hallhatta: örülni fogtok, eljön szabadulásotok ideje! Aztán eltelt 400, azaz négyszáz év(!) és nem hangzott többé isteni szó, prófécia, vagy üzenet. Hol volt Isten 400 évig? Miért hallgatott? Mit csinált a csendben? És vajon mit csináljunk mi, amikor hallgat az Isten?

Nem tudok egyetlen választ adni ezekre a kérdésekre. Amit tudok, azt saját bizonyságom alapján szeretném megosztani. A többi rád vár, hogy meggondold, átimádkozd és megnyisd magad a válasz számára…

Sok évvel ezelőtt súlyosan megbetegedett egy drága családtagom. Nem volt segítője, aki naponként vigyázni tudott volna rá. Én igyekeztem rendelkezésére állni, ahogy tudtam. Nem gondoltuk, hogy ebből a betegségből már nem fog meggyógyulni.

Ez a kedves rokon nem volt nyitott szívvel Isten iránt. Talán a sok csalódás, életseb távolította el, talán hamis ismeretek és ígéretek, ezt nem tudom, de azt igen, hogy több barátja és a mi családunkból is ketten szüntelen hívogattuk, imádkoztunk érte, szerettük volna, ha az Úr Jézus megérinti a szívét valamiképpen. Elutasított mindent. Nem durván, de egyértelműen. Az állapota egyre súlyosbodott és én értetlenül álltam: Miért nem tesz valamit Isten? Nincs igei vezetés, nincs jel arra, hogy meg akarja menteni… El fog veszni? Azért, mert ügyetlenül közelítettünk? Talán mi botránkoztattuk életünkkel? Kavarogtak a kérdések, amelyekre nem volt válasz. Vagyis volt, Istennél. Kórházba került a rokonunk és már napi ápolásra szorult. Szomorú volt látni a romlást és tudni azt, hogy semmit nem tudok már tenni, mondani, ami segíthet. A kórházi szobában volt egy kis TV. Néha bekapcsolták a betegeknek és nézhették.

A legváratlanabb pillanatban egy sms érkezett a rokonomtól: A csíksomlyói búcsút nézzük a TV-ben. Szeretném tudatni veled, hogy van Istenem. Két napja velem van a Szentlélek.

Két hétre rá hazahívta Urunk nagyon sokat szenvedett gyermekét.

Az a TV műsor lett volna az életfordíró? Az a kórházi hét? Én azt gondolom, hogy az alatt a 69 éve alatt, amit a kedves családtagunk itt tölthetett a földi létben, az Úr szüntelen munkálkodott. Vetett, vetett és vetett fáradhatatlanul. És az, ami sötét, hideg földnek látszott, egyszercsak (!) a rendelt idejében áttört és megjelent az apró hajtás. Az ÉLET.

Az én bizonyságom pedig ez: a legelveszettebb pillanatomban, amikor a képességeim határára értem – hiszen nem vagyok ápoló -, lépett, cselekedett az ÚR. Visszagondolva pedig ezt mondja a szívemben: Lásd meg, ezalatt mit végeztem el benned!”

Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje. (Mk 4, 26-29)

_  _  _

Van-e olyan témád, amit Isten elé vittél már és nem érkezik válasz? Ha van, most hogyan gondolkodsz a témádról és Istenről a témáddal kapcsolatban?

Idézd fel magadban egyik olyan élethelyzetedet, amikor várnod kellett Isten válaszára! Talán hosszan, nagyon hosszan. Visszagondolva, mi történt veled, benned ezalatt?

Mit mondanál, miért hallgat olykor az Isten?