Amikor Isten hallgat

2025.07.02. – Kulcsszavak: várakozás, csend, hit, bizonyosság, elmélyülő  –  

„Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pelyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura –, nem marad sem gyökerük, sem águk. De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. Úgy széttapossátok a gonoszokat, hogy porrá lesznek talpatok alatt azon a napon, amelyet elhozok! – mondja a Seregek Ura. ” (Mal 3,19-21)

„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,8-10)

Az első vigasztaló, reményt adó isteni szót egy fogságban megtizedelt, megtört nép hallhatta: örülni fogtok, eljön szabadulásotok ideje! Aztán eltelt 400, azaz négyszáz év(!) és nem hangzott többé isteni szó, prófécia, vagy üzenet. Hol volt Isten 400 évig? Miért hallgatott? Mit csinált a csendben? És vajon mit csináljunk mi, amikor hallgat az Isten?

Nem tudok egyetlen választ adni ezekre a kérdésekre. Amit tudok, azt saját bizonyságom alapján szeretném megosztani. A többi rád vár, hogy meggondold, átimádkozd és megnyisd magad a válasz számára…

Sok évvel ezelőtt súlyosan megbetegedett egy drága családtagom. Nem volt segítője, aki naponként vigyázni tudott volna rá. Én igyekeztem rendelkezésére állni, ahogy tudtam. Nem gondoltuk, hogy ebből a betegségből már nem fog meggyógyulni.

Ez a kedves rokon nem volt nyitott szívvel Isten iránt. Talán a sok csalódás, életseb távolította el, talán hamis ismeretek és ígéretek, ezt nem tudom, de azt igen, hogy több barátja és a mi családunkból is ketten szüntelen hívogattuk, imádkoztunk érte, szerettük volna, ha az Úr Jézus megérinti a szívét valamiképpen. Elutasított mindent. Nem durván, de egyértelműen. Az állapota egyre súlyosbodott és én értetlenül álltam: Miért nem tesz valamit Isten? Nincs igei vezetés, nincs jel arra, hogy meg akarja menteni… El fog veszni? Azért, mert ügyetlenül közelítettünk? Talán mi botránkoztattuk életünkkel? Kavarogtak a kérdések, amelyekre nem volt válasz. Vagyis volt, Istennél. Kórházba került a rokonunk és már napi ápolásra szorult. Szomorú volt látni a romlást és tudni azt, hogy semmit nem tudok már tenni, mondani, ami segíthet. A kórházi szobában volt egy kis TV. Néha bekapcsolták a betegeknek és nézhették.

A legváratlanabb pillanatban egy sms érkezett a rokonomtól: A csíksomlyói búcsút nézzük a TV-ben. Szeretném tudatni veled, hogy van Istenem. Két napja velem van a Szentlélek.

Két hétre rá hazahívta Urunk nagyon sokat szenvedett gyermekét.

Az a TV műsor lett volna az életfordíró? Az a kórházi hét? Én azt gondolom, hogy az alatt a 69 éve alatt, amit a kedves családtagunk itt tölthetett a földi létben, az Úr szüntelen munkálkodott. Vetett, vetett és vetett fáradhatatlanul. És az, ami sötét, hideg földnek látszott, egyszercsak (!) a rendelt idejében áttört és megjelent az apró hajtás. Az ÉLET.

Az én bizonyságom pedig ez: a legelveszettebb pillanatomban, amikor a képességeim határára értem – hiszen nem vagyok ápoló -, lépett, cselekedett az ÚR. Visszagondolva pedig ezt mondja a szívemben: Lásd meg, ezalatt mit végeztem el benned!”

Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje. (Mk 4, 26-29)

_  _  _

 

Van-e olyan témád, amit Isten elé vittél már és nem érkezik válasz? Ha van, most hogyan gondolkodsz a témádról és Istenről a témáddal kapcsolatban?

Idézd fel magadban egyik olyan élethelyzetedet, amikor várnod kellett Isten válaszára! Talán hosszan, nagyon hosszan. Visszagondolva, mi történt veled, benned ezalatt?

Mit mondanál, miért hallgat olykor az Isten?

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu