Ugyanolyan ember 5. – Ugyanaz az ítélet

2024.10.16. – Kulcsszavak: lelki fásultság, választás, megtérés, elmélyülő  –  

„Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem.” (1Kir. 18,21)

Illés történetében, úgy tűnik, végre eljött a meghirdetett ítélet vége. Isten szólt Illéshez, hogy jelenjen meg újra a király előtt. A fejezet, amelyből az idézett ige is van, döbbenetes képsort mutat nekünk. Érdemes az egész fejezetet elolvasni, hogy kirajzolódhasson előttünk Illés történetének folytatása. Az országban a szárazság miatt úgy kell néhány szál füvet keresni, mert az állatok is veszélybe kerültek. Maga a király adja ki a parancsot a palota felügyelőjének: „Menj el az országban levő minden forráshoz és minden patakhoz! Talán akad fű, és életben hagyhatjuk a lovakat és öszvéreket, és nem kell levágnunk az állatokat.” Sőt, a király is útra kel, hogy keressen életet Samáriában.

Milyen mély, tragikus állapot, amelyben Samária népe szenved! Közel a vég és a szenvedés csak súlyosbodik. Már nem is a megélhetés, hanem maga az élet, az emberi lét van veszélyben. Az eső azonban nem jön! Miért is jönne, hiszen az ítélet még tart, a nép elhagyta Istent és még ebben a nehéz helyzetben sem fordult vissza hozzá. Milyen nagy a kontraszt Illés három és fél évének képe és az ebben a fejezetben olvasott kép között. Illés fizikai biztonságban, Isten gondoskodásában él, naponta tapasztalja, hogyan tartja meg őt a kegyelem. Magasságokat és mélységeket egyaránt megél Istennel, de végül mégis azt tapasztalja, hogy Istennel az élet győz a halál felett. Ehhez képest mit látunk a másik oldalon? Annak folyamatát, ahogy az élet lassan elfogy, a reménytelenség nő, a nép dermesztő lelki ürességben, fásultságban szenved.

Meddig sántikáltok kétfelé? – kérdezi Illés. Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek! Hangzott már el ez a kérdés a választott nép életében Józsué próféta szájából. De most a nép nem felelt egy szót sem. Három és fél év súlyos aszály után, a halál küszöbén nincs válasz? Nincs könyörgés azért, hogy múljon el a mindenkit sújtó aszály, nincs bűnbánat, hogy elhagyták az élet urát, de nincs válasz arra sem, hogy mit szeretnének a jövőtől?

Isten ettől függetlenül már eldöntötte, hogy esőt ad a száraz földre, a földben szunnyadó magok sarjat fognak hajtani, eledelt fognak adni Isten népének. A valódi ítéletet nem az eső és a harmat hiánya, hanem a bűnben maradás jelenti. Isten szabadítása nem esőt akar hozni, hanem az életet helyreállítani, a bűn állapotából megmenteni minket. Kihozni minket a mély, fásult hallgatásból, a lemondás gödréből, az élet feladásából.

„Felelj nekem, URam, felelj nekem, hadd tudja meg ez a nép, hogy te, az ÚR, vagy az Isten, és te fordítsd vissza szívüket!”- kéri Illés, ha a nép nem tud válaszolni. Ez Isten határtalan szeretete, hogy hajlandó megmutatni magát újra és újra, hogy van felállás, van újrakezdés, van menekvés a bűnből és annak következményéből, a halálból. Meg tud szólítani, meg tud rendíteni, fel tud rázni.

„Akkor lecsapott az ÚR tüze, és fölemésztette az égőáldozatot és a fahasábokat, a köveket és a port, az árokban levő vizet pedig felnyalta. Amikor látta ezt az egész nép, arcra esett, és ezt mondta: Az ÚR az Isten, az ÚR az Isten!” A változás Isten hatalmának elismerésével és megvallásával kezdődik. Isten egyértelmű megnyilvánulását látva kitör a népből a vallomás: az Úr az Isten!

A Baal papokon Isten beteljesítette az ítéletet, az Isten hatalmát megvalló népen pedig kegyelmét: viharfelhők sötétítették el az eget, és nagy eső lett.

_  _  _

Hogyan élted meg a „lelki szárazság” időszakát?

Mi segített ki belőle?

Hogyan tapasztaltad meg Isten hatalmát, ahogy Ő cselekszik?