Ugyanolyan ember 1.

2024.09.18. – Kulcsszavak: nehézség, hit, erő, elmélyülő  –  

„Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.” (Jakab 5, 17-18)

Illés próféta története drámai módon mutatja meg a magasság és a mélység állapotait, az ember és az Isten dinamikus viszonyát, a kegyelmet és az ítéletet egyszerre. Isten ablakot nyitott egy számára igen kedves prófétája életébe, hogy magunk is láthassuk az emberi gyengeség mögötti isteni erő működését.

Az Újszövetségnek ezek az Ószövetségre visszautaló mondatai nekem kapaszkodót jelentenek abban, hogy gyengeségeimben, kétségeimben nem vagyok egyedül. Vannak, voltak és lesznek mások is, akik hasonlóan fognak érezni az adott helyzetükben. Mégis Illést mi különböztette meg az „ugyanolyan embertől”? Jakab szavai alapján semmi. Ugyanolyan részese és elszenvedője volt kora bálványimádó, Istentől elfordult környezetének, aki ráadásul azt a feladatot kapta, hogy hirdesse Isten ítéletét a királynak, aki minderről tehetett. Ítélethirdetése azonban nem olyan volt, mint aminek én sokszor elképzeltem. A bűnösnek a szenvedés, míg az igaznak a jutalom jár. Az ítélettel Illésnek is szembe kellett néznie. Látta, ahogy a patak kiszárad, a termés elfogy és szavainak jutalmául az éhezést és a szomjúságot kapja.

Az „ugyanolyan embert” valami mégis megkülönböztette. Az ugyanolyan ember az ugyanolyan helyzetben mégsem ugyanúgy viselkedik. Ugyanolyan emberként gyakran úgy gondolkodom, hogy erős akkor vagyok, ha erős hittel, nagy elhatározással problémáim fölé növök. Nehéz helyzeteim igyekeznek fölém nőni, de én igyekszem mégis föléjük kerekedni. Illés története azonban más példát mutat. Én problémáim megoldására rossz uralkodási sorrendet választok. A három és fél évig tartó aszály nem az az állapot, amin úrrá lehet az ember, ami fölé lehetne kerekedni valahogy. A helyes és racionális sorrend akkor is az marad, hogy problémáim lassan, de biztosan fölém kerekednek, azok uralják az életem.

Azok uralják valóban az életem? Jakab szavai alapján van Ura a problémáimnak is, Aki fölé azok semmiképpen nem tudnak nőni. Ahogy Pál apostol mondja: mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. Ha már a problémáim elég nagyok ahhoz, hogy nem próbálok úrrá lenni rajtuk, akkor jöhet el azok valódi Urának ideje. A mindent uralás illúziója táplálja nem valódi erőnket, hogy életünknek, problémáinknak mi vagyunk az urai. Lényegileg máshogy alakul az élet akkor, ha a görcsös szorítás helyett a ráhagyatkozást választjuk. Nehéz átélni, hogy gyenge vagyok, segítségre szorulok. Mégis a hit és az erő ezen az ajtón keresztül érkezik meg. Gyengeségem és kiszolgáltatottságom látszólagos, mert bár felettem problémáim trónolnak, azok felett azonban az Isten az Úr.

Az ugyanolyan ember ugyanabban a helyzetben csak akkor tud másként megállni, ha a nehézségből nem kikerülni akar, kívülről szemlélve azt, hanem benne maradva megvárni a nehézség Urát cselekedni. Ez Illés története. És a te történeted?

_  _  _

Gondolj nehéz helyzeteidre, amik már valamilyen módon megoldódtak! Tapasztaltál-e olyan erősségeket/gyengeségeket, amelyek jellemzőek voltak rád ezekben az esetekben?

Mi az első gondolatod egy nehéz helyzetben? Majd én megoldom? Vagy az Úrtól kérsz bölcsességet?

Gondolj egy konkrét esetre az életedben amikor te akartad megoldani a problémát. Hogyan élted meg?

És amikor az Úr vezetését kérted?