2024.08.28. – fontosság, kapcsolat, bizalom, elmélyülő –
„Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az ÚR, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az ÚR!
Hívatta tehát Mózes Becalélt és Oholíábot és mindazokat a hozzáértő embereket, akiknek bölcsességet adott az ÚR, mindenkit, akit szíve arra indított, hogy jelentkezzen a munka elvégzésére. Ezek átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szentély istentiszteleti eszközeinek az elkészítéséhez. De továbbra is vittek minden reggel felajánlásokat Mózeshez. Eljöttek mindazok a hozzáértő emberek, akik a szentély különféle eszközein dolgoztak, mindenki otthagyva a maga munkáját, amelyen éppen dolgozott, és ezt mondták Mózesnek: Többet hordott össze a nép, mint amennyi szükséges azokhoz az istentiszteleti eszközökhöz, amelyek elkészítését megparancsolta az ÚR. Ekkor Mózes parancsára kihirdették a táborban: Se férfi, se asszony ne készítsen már semmit felajánlásként a szentély számára! Így kellett a népnek elrendelni, hogy ne hozzon több adományt. Mert elég volt az anyag az egész munka elvégzéséhez, sőt még maradt is.” (2Móz 36,1-7)
Az előző elmélyülőben arra csodálkoztam rá, hogy Isten hogyan hívja el a szent sátor elkészítéséhez az embereket, hogyan ruházza fel őket mindenféle képességgel, hogy el tudjon mindaz készülni, amit Isten gondosan megálmodott, megtervezett, a nép elé tárt.
Rögtön ez után a rész után pedig arról olvasunk, hogy olyan sok felajánlást készít a nép, mindenki a saját lehetőségéhez mérten, hogy ki kell hirdetni, hogy senki ne készítsen már több felajánlást, mert mindenhez van elég, sőt maradt is.
Egyszerűen lenyűgöz, ahogy Isten minden részletről gondoskodik, ahogy el tudja érni az emberek szívét. Hogy soha nem bíz ránk úgy, és olyan feladatot, ami lehetetlen lenne. Ő a lehetőségek Istene, aki velünk, halandókkal akar együtt dolgozni. Ez lenyűgözi Őt. Örömét leli ebben. Egyszerűen hihetetlen! Csodálatos!
Hiszem, hogy mindez azért maradt fenn, majd íródott le ilyen részletességgel, mert akkor is, és most is rá kell, rá lehet csodálkozni Isten precizitására, minden részletre kiterjedő, hihetetlenül pontos tervére. Ha egy sátor ily módon lett megálmodva, akkor egészen bizonyos lehetek, lehetünk abban is, hogy minket is ilyen gondossággal álmodott meg a Nagy Alkotó. Semmi sem kerüli el a figyelmét. Semmi sem véletlen. Mindennek helye, pontos szerepe van bennem is, és a nekem szánt tervben is.
Újra olvasva a szent sátor részleteit új bizalom jelent meg a szívemben. Olyan bizalom, ami túllát az én látásomon, azon, hogy szerintem mi jó, vagy mi lenne jó, minek hogyan kéne megváltoznia bennem, körülöttem. Olyan bizalom, ami mer ráhagyatkozni az isteni időzítésre.
Azt kívánom neked is, kedves Olvasó, hogy szemlélődj egy kicsit ezen a történeten, és lásd meg azt, amire most neked van szükséged. Engedd, hogy hasson rád, hogy megérintsen Isten! Egészen bizonyos vagyok benne, hogy van üzenete számodra, mert mindennél fontosabb Neki, hogy kapcsolatban legyen veled.
_ _ _
Mit gondolsz, Isten ajándékaként miben lettél “hozzáértő”? Az élet bármely területére gondolhatsz. Hol tudtad eddig használni Isten ajándékát?
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala