Leborulva kételkedők 2.

2024.06.26. – magasság, mélység, tanítványozás, elmélyülő  –  

„…amikor meglátták őt (Jézust), leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet,…” (Mt 28,18-19a)

Azt olvassuk az evangéliumban, hogy Jézusnak ez a missziói parancsa némely tanítványt a kételkedés állapotában ért. És mivel Jézusnak bizalma van bennünk, az a csodálatos, hogy ilyen állapotunkban is küld bennünket, hogy tegyünk tanítvánnyá másokat. Ilyen állapotunkban azonban hogyan tudunk tanítvánnyá tenni másokat? De igazából mit is jelent tanítvánnyá tenni valakit?

Emberi létünk folyamatában mélység és magasság, kétségeskedés és remény, öröm és bánat mindig váltakoznak. Az életünk soha nem egy síkon mozog. A magunk tanítványi léte azon áll vagy bukik, hogy ott tudunk-e maradni mindegyik állapotunkban, minden érzelmünkben, minden élethelyzetünkben az Isten közelében.

Azt hiszem attól tudunk hitelesek lenni, hogy mindegyik körülményben elhisszük és megéljük azt, hogy Krisztusnak adatott minden hatalom mennyen és földön.

Tehát amikor mélységben vagyok, akkor eszembe idézem azokat az igeverseket, amelyek erről a hatalomról tanítanak és eszembe idézem azokat a saját múltbeli élményeimet, amelyekben magam is láttam, hogy Krisztusé minden hatalom. Imádságaimban tudatosan Isten igazságaira figyelek és nem azokra a körülményekre, amelyek a mélységbe húznak és nem a saját érzéseimre, amelyek elkeserítenek. A mélységem valóságát tényként viszem az Isten elé, beszélek ezekről Vele, elpanaszolom azt, ami fáj, ami bánt, de eszembe idézem tudatosan, hogy Isten szeret és a javamat akarja. Eszembe idézem tudatosan, hogy ha Istenben bízom, ha rá figyelek, akkor minden, ami velem történik, még a rossz is, az én javamat, az én üdvösségemet, az én Istennel való kapcsolatomat tudja szolgálni. És nem baj, ha a mélység idején ezek a gondolatok, igék „csak” a fejemben vannak és a szívemben nem. Ez lehet egy ilyen időszak, majd lesz ez másképp is, amikor szívem szerint hiszem is ezeket.

Vagy amikor kísértés gyötör, akkor pedig élek azzal a bizonyossággal, hogy én a Krisztus megváltott gyermeke vagyok, azé a Krisztusé, akié a hatalom mennyen és földön és aki azt mondta, hogy: hatalmat adok nektek (lásd: Mt 10,1). Krisztus tanítványaként, tehát hatalmam van arra, hogy kimondjam Jézus Krisztus nevét a kísértések idején, akinek nevére minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és földalattiaké (lásd: Filippi 2,10). Hatalmam van arra, hogy Krisztus erejét segítségül hívva hangosan kimondva határoljam el magam a kísértéstől, amely a saját kívánságom, a saját vágyam vonzása, csalogatása (lásd: Jakab 1,13-15)

És amikor a magasságban vagyok, amikor minden jó, akkor se felejtsem el, hogy mindenem Tőle, a mindenség Urától adatott és dicsőítsem őt, adjak hálát neki.

Amikor így, minden helyzetben Isten közelében lát engem a környezetem, akkor tanítványozást élek. Amikor nem tagadom a mélységemet, kétségemet, de Isten megoldásaiban bízom; vagy megélem őszintén az örömeimet, de alázattal vagyok Isten előtt, akkor tanítványozást élek. Mert tanítani másokat nem csak a dogmatikai igazságokkal kell és lehet, hanem a személyes életünkkel. Mert ha hitelesek tudunk lenni, ha megéljük a Krisztushoz tartozásunkat mindig, minden körülményben, akkor mindenre lesz erőnk Krisztusban, aki bennünket megerősít (lásd: Filippi 4,13). Ezzel pedig bíztatni tudunk másokat és ezáltal Krisztushoz vezetünk másokat.

_  _  _

 

Az Elmélyülő általában 3 kérdéssel segíti az Ige mélyebb befogadását, megértését. Most azonban kérdések helyett arra bátorítunk, hogy fogalmazz meg és írj le magadnak egy rövid imádságot, amely emlékeztet Jézus Krisztus teljes hatalmára. Ahogy az áhítatban olvashattuk:
“Eszembe idézem tudatosan, hogy ha Istenben bízom, ha rá figyelek, akkor minden, ami velem történik, még a rossz is, az én javamat, az én üdvösségemet, az én Istennel való kapcsolatomat tudja szolgálni.”

Kísérjen el ez az imádság és a Szentlélek válasza örömeid, kísértéseid és nehézségeid idején!”

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu