Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 24. – Odaadni a szívem

2023.12.13. – kapcsolat, bizalom, elköteleződés, elmélyülő  –  

„Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.” (1Sám 1,18b)

Anna története többször, többféleképpen jött mostanában elém. Ma reggel is megszólított.

A sorozat előző részében arról írtam, hogy a kapcsolatért Istennek semmi sem drága. Kapcsolatra lettünk teremtve, és a Mindenség Ura hozzánk akar kapcsolódni. Fantasztikus!

Ő a kapcsolatért felelős „személy”, Ő adja a lehetőséget, Ő vállalja magára a vezetés felelősségét. Ő teremt biztonságos közeget. Egyszóval minden készen, mégis hiányzik valami. De vajon mi?

Ezen a ponton villant be Anna története. Hogyan tudott ilyen fogadalmat tenni? Azt olvassuk:

„Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. Azután ezt a fogadalmat tette: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálóleányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!”

Kalmárkodott Istennel? Üzletelt, ahogy sokszor megtesszük akarva-akaratlanul mi is? Vagy valami más van a háttérben?

Hogyan képes egy gyermekre áhító asszony arra a lépésre, hogy felajánlja a vágya tárgyát Istennek? Első hallásra a pogány istenségek gyermekáldozása jutott eszembe, de itt egészen biztosan valami másról van szó.

A baba-mama körre készülve, újból előhívtam az emlékeimből mindazt, ami a kapcsolatról, kötődésről szól. Egy gyermek, akkor nevelhető, vezethető könnyen, ha kapcsolódni akar az őt nevelő, róla gondoskodó személyhez. Ez pedig akkor valósul meg, ha ennek a személynek adja a szívét.

Amikor itt jártam a gondolataimban elmélyedve, akkor értettem meg Annát. Ez az asszony, nem csupán találkozott a templomban Istennel személyesen, nem csupán beszélt Vele, de Neki adta a szívét! Istenre tekintett, belé vetette a bizalmát, hitte, hogy Nála van a legjobb hely, amit a gyermekének kívánhat, és nem érte be ennél kevesebbel.

Nem volt szomorú, lelke mélyéig elkeseredett, hanem eljutott a valódi nyugalom állapotába.

Szuper! De akkor miért van az, hogy újból és újból távol érzem magam, pedig én is átadtam a szívem Jézusnak?

A választ megint a gyereknevelés világában találtam meg: egy gyermek akkor nevelhető, ha az adott pillanatban nekem adta a szívét. Azaz ez egy folyamatos kapcsolódás. Nem egyszer s mindenkorra szóló, kipipált feladat.

A hihetetlen csoda számomra ma az, hogy Isten minden pillanatban ott van mellettem, rám néz, keresi a szemkontaktust velem, kész tanácsolni, mosolyog, bólint, biztos pontot jelent. A gond velem van, amikor okosabb vagyok, magamban bízom, megsértődöm, duzzogok, és csak azért is megtartom magamnak a szívem. Csakhogy ezzel vágom el magam pont attól, amire annyira vágyom, ami a megoldást adná.

Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek!

_  _  _

Kinek adod ma a szíved?

Ha nem Istennek, akkor mi tart vissza Tőle?

Kibe/mibe veted a bizalmad? Tényleg az a legbiztosabb hely?