A választás művészete

2023.04.26. – jó, rossz, döntés, vezetés, elmélyülő  –  

Olvasandó: 1Krónikák 17,1-27

„Amikor Dávid már a palotájában lakott, ezt mondta Dávid Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Úr szövetségládája pedig sátorlapok alatt. Nátán ezt mondta Dávidnak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten! De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt Isten igéje Nátánhoz: Menj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondta az Úr: Nem te építesz nekem házat, hogy abban lakjam, hiszen attól fogva, hogy fölhoztam Izráel fiait, nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem. Amíg együtt vándoroltam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akit népem, Izráel pásztorául rendeltem: Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?” (1Krón 17,1-6)

Dávid király, amikor a Templomot akarta építeni az Isten dicsőségére, akkor már régóta Istennel járt, nagyon sok tapasztalata volt Istennel, Istenről. Tudta azt, hogy Isten törvénye szerint mi a jó és mi a rossz. Mi a bűn, mi az, ami Istennek nem tetsző.

Amikor sok ideje már az Istennel járunk és Isten törvényét tanulmányozzuk, akkor megvalósul az, amit Jeremiásnál olvasunk: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” (Jer 31,33)

Szóval „fekete öves” keresztyénként viszonylag jól megy a bűn és a nem bűn közötti különbségtétel. De mi van akkor, amikor a jó és a jó, a nem bűn és a nem bűn között kellene különbséget tennünk, mint Dávidnak.

Ismerte Dávid a hála fogalmát is és nagyon sokszor volt hálás Istennek, ami jó. Erről a háláról tanúskodik nagyon sok zsoltár. A mai történetünket megelőzően írja le a Szentírás, hogy hogyan vitette Dávid király Isten szövetségládáját egyik helyről a másikra. Milyen ünnepélyes, tiszteletteljes keretek között igyekezett Isten szent dolgát méltó helyre helyezni. Szent táncot jár Isten ládája előtt, nem szégyellve senki, még a saját felesége előtt sem azt, hogy Istenhez képest ő csak egy teremtett lény, aki dicsőítve, magasztalva táncol Isten színe előtt. És ez a dicsőítés is jó.

Az Isten felé érzett hálából, dicsőítésből szeretett volna Istennek templomot építeni, gondolva, hogy ez az ő egyéni küldetése a világban. Hálából, szívből szeretett volna Istennek tiszteletet adni. Ami jó dolog, szép dolog, Istennek is tetsző dolog, de NEM KÉRDEZTE MEG ISTENTŐL, hogy felépítse-e ezt a templomot. Ezt akarja-e Isten, hogy ő most templomot építsen? Ő eldöntötte és Isten prófétája is azt mondta neki: „Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten!”

Isten azonban visszaküldi Dávidhoz a prófétát (aki korábban szintén nem kérdezte meg az Urat), és megüzeni neki, hogy ne építsen templomot. Ne építsen, mert a templomot, majd az ő fia fogja felépíteni. Ne építsen, mert neki más küldetése van, más irányba akarja őt az Isten használni.

Isten azt mondja Dávidnak, amit tenni akarsz, az jó, de te mégse tedd azt meg. És ez a mai történet azt a fontos figyelmeztetést adja elénk, hogy nem minden jó dolgot kell megtennünk. Azt kell megtennünk, amire Isten azt mondja, hogy tegyük meg.

De honnan tudhatjuk azt meg, hogy melyik jó dolgot tegyük meg és melyik jó dolgot ne tegyük meg? Dávidnak könnyű dolga volt, mert odament hozzá Nátán próféta és megmondta, hogy Isten nem akarja, hogy ő templomot építsen. Nekünk ki mondja meg, hogy a jót, amit tenni készülünk, azt Isten akarja-e, vagy csak mi magunk. Isten szerint jó-e az, amire készülünk?

Persze tudjuk eszünk szerint, hogy Isten mondja meg, na de hogyan mondja? Honnan tudom, hogy ő mondja? Egy jó református – ahogy az szokás – igét kap
megerősítésként. De mi van, ha én nem szoktam igét kapni? Mi van, ha engem másként vezet az Isten? De hogyan is vezet az Isten bennünket?

Pál apostol által mondja azt a Szentlélek: „Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok?” (1Kor 6,19). Isten Lelke bennünk lakik, bennünk él, bennünk munkálkodik. Indít bennünket, visszafog minket, figyelmeztet bennünket, megérzést ad, szól az Igéből, az Ige által.

Azért van jelentősége annak, hogy tudjam mi a bűn, mert amikor a kérdésemre keresem a választ, akkor a bennem munkálkodó erőket meg tudom különböztetni.

Amelyik erő szeretetlenségre indít, az biztosan nem az Isten Lelkének ereje. Ez a szűrő első foka.

Amikor túl vagyok az első szűrőn, akkor jön az a kérdés, hogy a két jó közül melyiket válasszam, melyik irányba menjek. Erre mondják a lelki emberek, hogy békességet vagy békétlenséget érzek, amikor képzeletben egyik irányba, majd a másik irányba mozdulok el? Amelyik a békességet adja, az az irány lesz az Isten útja. Hiszen az Isten Lelke vezet, munkálkodik bennem, ha én az Istennel járok, az Ő akaratát cselekszem.

Válogatott módszerei vannak az Isten Szentlelkének, hogy hogyan szólítson meg minket. Ehhez az is kell, hogy ismerjem a kapcsolatomat az Istennel. Emlékezzek vissza, hogy egyes élethelyzetekben hogyan, mi módon szólított, mi módon vezetett.

De igazából a lényeg az, hogy meg tudjon szólítani. Meg tudjon, mert nyitott vagyok rá. Figyelem Őt, keresem az Ő hangját, hordozom a kérdésemet. És amikor megszólítva érzem magam, akkor tudjam megkülönböztetni a bennem lévő hangokat.

Isten hangja-e, ami szól, vagy nem az Istené. Átmegy-e az engem megszólító mondanivaló az első szűrőn (szeretet / nem szeretet), majd a második szűrőn (békesség / békétlenség)?

Nem szokások és megszokások szerint élem a keresztyén életemet, hanem az Istennel való élő kapcsolat szerint. Nem zárom be Istent egy skatulyába és könyvelem el, hogy az Isten dolgai ilyen séma szerint működnek, meg olyan úton valósulnak meg. Az Istennel való élő kapcsolatban, bízok az Istenben, nem görcsölök rá az általam jónak, igaznak gondolt megoldásra és szabadon hagyom, hogy Isten tegye, amit tenni akar velem, vezessen oda, ahová vezetni akar engem. Még akkor is, ha ez nem a megszokott út. És van, hogy időbe telik meghozni a döntést. A döntésig is úton vagyok, formálódok, nevel, terel az Isten. Az élő kapcsolatban, valóságos kapcsolatban.

Dávid ebben az élő kapcsolatban hallotta meg újra Nátán próféta hangján keresztül az Isten hangját. Ebben az élő kapcsolatban volt képes arra, hogy megváltoztassa elhatározását és lemondjon a templom építésének tervéről, elengedje a maga akaratát. Ebben az élő kapcsolatban volt képes arra, hogy ilyen hatalmas tett nélkül is áldást, nagyobb áldást vehessen el az Istentől. Ő akart nagyot adni az Istennek, de az Isten sokkal nagyobb áldással ajándékozta őt meg. Mert Isten a meglepetések Istene. Erre a sokkal nagyobbra ment be Dávid király az Úr színe elé, ült le, és borult Isten elé imádságban. „Ki vagyok én, Uram, Istenem, és mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?” (1Krón 17,16)

_  _  _

Tudod-e hogyan szokott hozzád szólni az Isten?

Beszélsz-e Istennel azokról a jó dolgokról, amelyeket tenni készülsz?

Volt-e már olyan élményed, amikor valami kapcsán úgy hitted, hogy az eldöntött dolgot kell tenned és aztán kiderült, hogy mégsem? Ha igen, milyen volt ezt megélni?

Emlékezz vissza, „állíts emlékkövet” Isten korábbi szabadításainak, vezetésének!