2023.02.15. – alkalmatlanság, kegyelem, elhívás, elmélyülő –
„Uzzijjá király halála évében láttam az Urat, amint egy trónon ült. Magasztos volt és felséges; palástja betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel az arcát takarta el, kettővel a lábát takarta el, kettővel pedig repült. Ezt harsogták egymásnak felváltva: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!
A hangos kiáltástól megremegtek a küszöbök eresztékei, és a templom megtelt füsttel. Ekkor megszólaltam: Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!
Ekkor odarepült hozzám egy szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról. Számhoz érintette, és ezt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat, bűnöd el van véve, vétked meg van bocsátva. Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: Menj, és mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek!” (Ézs 6,1-9)
Nemrég feltette nekem valaki a kérdést, hogy Ézsaiás már megtért ember volt-e, amikor ez történt vele, vagy ez megtérésének története. Azt kell mondani, hogy valószínűleg elég jó és mély kapcsolatban volt már Istennel, amikor mindezek bekövetkeznek, hiszen amit az ő elhívásának szoktunk nevezni, a templomban történik úgy, hogy Ézsaiás imádság közben van.
Imádság közben, Isten előtt, mégis nagyon megijeszti őt az, amit most lát, amit valószínűleg eddig nem látott. Ijesztően közelről látja a Szentet és ezzel együtt látja a maga méltatlanságát, kicsinységét, alkalmatlanságát.
Valószínűleg eddig is ismerte ő Istent valahogyan, megélte a vele való kapcsolatát valahogyan, de most Isten közelebb jött hozzá, mint eddig. Most jobban engedte megismerni magát Ézsaiás számára, mint eddig, mert látta vágyakozását a mindeneket teremtő felé. Mindennél tisztábban látta Ézsaiás az Úristen szentségét, éppen ezért, most hangsúlyosabb az ő, a próféta alkalmatlansága, bűnössége, méltatlansága.
Tisztátalannak látja magát Isten szentségéhez képest. Mélyebb bűnbánattal tud így lenni Isten előtt, ami abban mélyebb, mint a korábbiak, hogy nem csupán csak úgy általában tudja és látja magát bűnösnek, hanem kristálytisztán látja azt, hogy nem elég az, hogy bűnei vannak, de Istenhez képest ő mennyire nagyon gyenge, mennyire bűnös. Látja azt, hogy amit ő produkálni tud, az mennyire semmi az Istenhez képest. Minél jobban látom a Szentséget, annál jobban látom méltatlanságomat.
„Ó, Uram, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz.” (Zsolt 144,3-4)
Azonban nemcsak az Isten szentsége jön közelebb Ézsaiáshoz, hanem az Isten kegyelmessége is. Ezt éljük, élhetjük meg mi is Krisztusban. Mert egyébként, ahogyan hívő életünk során egyre közelebb kerülünk az Istenhez, elpusztulnánk a közelében. Krisztus megváltása azonban mindent elfedez, bűnöket bocsát meg és még nagyobb küldetésre szólít. Isten gondoskodik megtartatásomról.
Minél jobban ismerem az Istent, annál nagyobb küldetésbe hív. Minél szorosabb a kapcsolatom az Atyával, minél bensőségesebb a bizalom közöttünk, annál inkább értem szavát, annál inkább tolakszom az első sorba: „Itt vagyok, engem küldj!”. Elhívásunk belső dinamikája, hogy Isten egyre jobban megismerteti velünk önmagát. Mert az elhívásunkban is van növekedésünk. Minél közelebb vagyok a Szenthez, annál inkább látom Őt és bár látom a küldetésem, a feladataim, az életem nehézségeit, a fölém tornyosuló hullámokat, látom az Isten hatalmát is, ezért nem félek. Csak szeretek. Szeretem az Istent, aki megváltott és megtart engem minden körülmények között. És ebben a szeretetben teszem a dolgom, amire az én mennyei Atyám küld.
_ _ _
Visszatekintve az életedre, látod-e elhívásod fokozatosságát? Látod-e azokat a fordulópontokat, ahol a korábbinál nagyobb szükség volt a szeretetre, a hitedre, és akkor erődön felüli feladatnak érezted?
Visszatekintve milyen tanulságokat tudsz levonni abból az élethelyzetből, ahol közelebb kerültél az Istenhez?
Van-e most olyan feladat, küldetés előtted, amibe az Atya hív? Vannak-e félelmeid ennek kapcsán? Ha igen, beszélj erről az Atyával!
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala