Szabadon

2022.07.13. – bűn, igazság, szabad, szolga, küldetés, elmélyülő  –  

„Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek. Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? De hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok! Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.” (Rm 6,11-18)

Jézus értünk hozott áldozatával megszerezte nekünk a lehetőséget és már nem kell a bűn uralma alatt élnünk. A bűn uralmából való szabadulás azonban nem jelenti azt, hogy megszabadultunk magától a bűntől is. Ezt mindannyian tapasztalhatjuk mindennapi életünk során. Szabadon hozhatunk döntéseket, amelyekkel a bűnt választjuk, vagy épp a bűnnek a megtagadását. Természetesen tudjuk, hogy keresztyénként a helyes döntés a bűnnek a megtagadása. De nap mint nap átéljük, hogy ez mekkora küzdelmet jelent. Sokszor teljesen észrevétlenül bukunk el, vagy épp azon moralizálunk, bűnnek számít-e, ami mellé letesszük voksunkat. Olykor pedig pontosan tudjuk, hogy a rossz döntést akarjuk választani… szabadon.

A jó hír azonban, hogy Isten kegyelméből választhatjuk az Úr útját is. Istennek adhatjuk önmagunkat, tagjainkat engedelmességre, szolgálatra… szabadon. Jézusnak hála a kegyelem uralma alatt élünk, így követhetjük az ő tanítását. Pál viszont nem áll meg ennél az egyszerű kijelentésnél. Sokkal kategorikusabban fogalmaz: „szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok”. Jézus tanításának követése tehát nem csupán lehetőség számunkra, hanem ez az a feladat, amire Isten elhívott minket. Ez a küldetésünk. Ennek a küldetésnek persze – ahogy fentebb már említettük – lehet ellenállni, meg engedelmeskedni… szabadon. Ha utóbbit tesszük, akkor válunk az igazság – szabad – szolgáivá.

_  _  _

 

Szabadnak érzed-e magad, amikor a bűn és annak megtagadása között kell döntened? Amikor nem, vajon mi kellene ahhoz, hogy ezt érezd?
Amikor a bűn megtagadása mellett döntesz, milyen érzések vannak benned? Az a gondolat, hogy a bűn megtagadásával Istentől kapott küldetésedbe állsz be, támogat-e téged, amikor ismét választás előtt állsz?

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu