Vezetés, vezetettség 1.

2022.06.08. – hit, bizalom, vezetés, vezetettség, elmélyülő –

„Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Meddig bánkódsz még Saul miatt? Hiszen elvetettem őt, és nem marad Izráel királya! Töltsd meg olajjal a szarudat, és indulj! Elküldelek a betlehemi Isaihoz, mert az ő fiai közül választottam magamnak királyt!” (1Sám 16,1)

Hogy állunk a vezetéssel? Illetve a vezetettséggel? Isten az övéinek azt ígérte, hogy vezetni fogja őket, sőt Ő maga megy előttük.

Akkor miért a sok bizonytalanság az életünkben? Legalábbis az enyémben útelágazáshoz érve van bizonytalanság bőven. Azt már tudom, megtanultam, hogy csak oda akarok menni, ahová Isten akar vezetni. Nem akarok vargabetűket az életemben (40 év pusztában való vándorlást). Mégis azt tapasztalom, hogy nem könnyű elindulni.

Annyi Ószövetségi példa áll előttem. Ott van Jónás, Isten megmondja hova menjen, mit tegyen, ő meg máris elindul a másik irányba. Tanulság, Isten bárkit és bármit fel tud használni, hogy az övéit arra vezesse, amerre látni akarja.

De azért én inkább kihagynám a cethal gyomrát.

Aztán ott van Sámuel, aki a kiemelt ige szerint bánkódik. Isten prófétája, aki szoros kapcsolatban van Istennel, most mégis bánkódik, mert Isten már nem Sault akarja királynak. És indítaná Sámuelt, de Sámuel nem akar elindulni. Bánkódik a múlton, és talán nem akarja azt elereszteni.

Hogy állunk mi az elindulással, amikor Isten kinyitja az ajtót, hogy lépjünk tovább? Nekem személy szerint nehéz az elindulás, a váltás, a változás. Ragaszkodom ahhoz, amiről azt gondolom az enyém. Valaki így fogalmazta ezt meg: szorongatjuk életünk kavicsait, miközben Isten igazgyöngyöket akar nekünk adni. Mert Isten újat akar cselekedni. Az én életemben, és az én életemen keresztül mások életében is. Ő megy előttem, vezetni akar, nekem az a dolgom, hogy kövessem Őt.

Mert Ő megígérte:

Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. (Ézs 45,2)

Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. (Ézs 43,19)

Akkor mégis mi a probléma? Miért olyan nehéz elindulni? Miért nem elegek ezek a biztató igék? Miért nem elég a kinyitott ajtó?

Miért könnyebb beszélni Isten vezetéséről, mint vezetettnek lenni a mindennapokban?

Azért, mert elkezdek agyalni. Tényleg ezt mondja Isten? Nekem mondja? De nekem még annyi kérdésem lenne. Biztos megéri elindulni? Mi van, ha rosszabb helyzetbe kerülök?

Akkor tud Isten vezetni bennünket, ha az övé a feltétlen bizalmunk. Higgyem el, Ő tudja mit készített. Az útelágazás, a nyitott ajtó a nekünk készített terv része. És ez a terv jó terv.

Sokszor szeretnénk a célt még az elindulás előtt látni. Kapni valami garanciát előre, hogy jó döntés lesz követni Őt.

Amikor ezek az érzések eluralkodnak rajtam, akkor szoktam úgy imádkozni: hogy „Uram! Legyen elég nekem, hogy látom a Te hátadat!”

Mert ez a legfontosabb, ha ”láthatom az Ő hátát”, akkor jó helyen vagyok. Jó úton járok, és jó felé megyek. És védelem alatt is állok. Mi kellhet ennél több?

Mi az én dolgom? Álljak készen. Vegyem a szarut, töltsem meg olajjal, és várjak az indulásra. Álljak be Isten mögé, és amikor indul, induljak én is, és kövessem Őt azon az úton, amit nekem készített, és amelyen Ő előttem megy.

_ _ _

Hogy éled meg, amikor Isten kinyitja számodra az ismeretlent és megérted, hogy indulni/változtatni kell?
Mi segít neked abban, hogy el tudd fogadni, nem láthatsz mindent előre?
Mi volt az oka, amikor egy-egy korábbi alkalommal nem engedted el teljesen a vezetést? És ma, rá tudod már bízni magadata teljesen az Úrra? Ezt is kérheted Tőle!